Három és fél évvel a szülés után döntött úgy Jennifer Cramblett, hogy bírósághoz fordul.gyerekLeszbikusként él Jennifer Cramblett, aki néhány éve úgy döntött a párjával, hogy gyereket szeretnének, ezért 2011-ben spermabankhoz fordultak, majd megtörtént Jennifer műszeres megtermékenyítése.

Mivel Jennifer, a párja, valamint a tágabb családjuk fehér bőrű, ezért kifejezettem ugyanilyen fajta spermát kerestek, ám ennek ellenére a megszületett kislány afroamerikai, ugyanis a spermabank tévedésből egy fekete bőrű férfi spermáját adta a nőnek.

A hiba azért igazán nagy probléma a leszbikus pár számára, mert fehérek lakta és általában eléggé rasszista lakókörnyezetben élnek, ráadásul a tágabb családjuk sem toleráns a helyzettel a kapcsolatban, főleg úgy nem, hogy már azt is nehezen fogadták el, hogy Jennifer leszbikus.

Az anyuka korábban már perelte a spermabankot egy másik államban, de elutasították az igényét. Most újra megpróbálja, mert Jennifer szerint a spermabank adatkezelési gyakorlata felelős a hibáért, hiszen a párjával gondosan kiválasztották a donort, akinek a genetikai adottságai hasonlítottak az övékhez.

Az ügyben érintett spermabank nem elektronikus adatbázist vezet, hanem még mindig papíron vezeti a kliensek adatait, tehát a hibát valószínűleg az okozta, hogy félreolvasták a donor azonosítószámát. Jennifer több, mint 150 ezer dollárt, azaz nagyjából 40 millió forint kártérítést követel.

(Forrás: divany.hu)