Tizenegy percre megállt Hilary Wilson szíve, aki elfelejtette, hogy terhes volt.babCsászármetszéssel hozta a világra a gyermekét a 41 éves Hilary Wilson. Az öröm azonban elmaradt, mert az asszonynál olyan súlyos komplikációk léptek fel, amelyek következményeként tizenegy percre megállt a szíve.

A klinikai halál állapotába került nőt, végül sikerült visszahozniuk az orvosoknak, ám még így is csak 30 százalék esélye volt annak, hogy valaha magához tér, emiatt nagy volt az öröm, amikor négy nappal később Wilson kinyitotta a szemét.

Az agy oxigénhiányos állapota azonban nem múlt el következmények nélkül, mert kiderült, hogy Wilson nem emlékezett arra, hogy szült, de még az sem rémlett neki, hogy egyáltalán terhes volt.

Az asszony elmondta, hogy értetlenül nézett a családjára, amikor azok Félixről, a kisfiáról beszéltek neki. Amikor pedig először fogta a kezébe a picit, akkor nem érzett semmit, úgyhogy átadta az anyjának a babát, hogy dajkálja ő.

Az első szoptatásnál viszont Wilson emlékezete éledezett, és legalább a terhessége, valamint a szülése felrémlett benne. Ennek eredményeként kialakult anya és gyermeke között a kapcsolat, ám Wilson még mindig csak emlékfoszlányokba kapaszkodhat.

Az orvosok szerint valószínűleg ez az állapot nem fog megváltozni, s Wilson még így is szerencsésnek mondhatja magát, mert sokkal súlyosabb, maradandó következményei is lehettek volna annak, hogy a klinikai halál állapotába került.

(Forrás: neon.hu)