Felválthatja a tablettát az új találmány, ami 2018-ban kerülhet piacra.
A kényelem mellett, igazi nyűg is a nőknek a fogamzásgátló tabletta használata, hiszen a sok feladatuk mellett, mindig ügyelniük kell rá, hogy bevették-e a tablettát. Ennek azonban mostantól vége, ha az új találmány beválik.

Amerikai kutatók ugyanis kifejlesztettek egy bőr alá ültethető chipet, ami a legtökéletesebb fogamzásgátló módszer lehet. Ez a chip naponta adagolja a nők szervezetébe a gyógyszert, tehát nem kell beszedni a tablettát.

A bélyegpecsét nagyságú szerkezet akár 16 éven át is működik. Ha pedig úgy döntünk, hogy szeretnénk gyereket, akkor egyszerűen kikapcsolható a szerkezet, hiszen csak egy távirányító kell hozzá. A szülés után pedig ugyanilyen könnyen visszaállíthatjuk.

A chipet a fenék alsó részébe, vagy a felső kar bőre alá ültetnék a szakemberek egy 30 perces rutinműtét során. A vadonatúj megoldás 2018-ban válhat elérhetővé, ugyanis a következő években még nagyon sok dolga van a fejlesztőknek, akiknek például meg kell találniuk arra a megoldást, hogy hogyan zárhatják ki annak az esélyét, hogy hackerek vegyék át az irányítást a bőr alá ültetett chipek felett.

Robert Langer, a világ egyik vezető tudósa, és egyben az egyik feltaláló, korábban olyan találmányokhoz adta a nevét, mint a hajlakk, ami képes a legrakoncátlanabb fürtöket is megrendszabályozni.

(Forrás: marmalade.hu)