A 9 hónap várakozás után a baba érkezése az anya és az apa számára is feladatok jelent, új dolgokat tapasztalhatnak meg, a kis jövevény igényeit pedig maximálisan teljesíteni kell.

A pocakban a magzat élete az anyjától függ, hat rá minden öröme, fáradtsága, a hangja, hangulata és egészségügyi állapota. Vizsgálatok szerint reagál a külső ingerekre, amelyek a születés után is hatnak rá, például megnyugszik ismert zenékre és hangokra.

Meghatározó, hogy tervezett volt-e a babavárás. Amennyiben csak így sikerül, az gyakran párkapcsolati gondokhoz vezet, nem beszélve arról, hogy az sem biztos, hogy a szülők felkészültek a feladatra és az ezzel járó felelősségre.
Egy várt pici esetében az anya és az apa együtt élik át a nem könnyű, de annál boldogabb méhen belüli időszakot. Mire a szülésre kerül a sor általában felkészülve nagy örömmel és szeretettel várják az érkező gyermeket. Ez a kicsinek is sokkal jobb, hiszen a mama hangulata hatással van a babára, valamint nagyon fontos, hogy boldog kiegyensúlyozott családba szülessen.

A világra jött csecsemő rögtön elkezd megismerkedni a külvilággal, az első perctől kezdve oda kell figyelni mindenre. Az anya hangja, érintése már ismerős nyugalmat kölcsönöz neki, illetve ehhez társul az anyatej, amely igen nagy boldogság egy újszülöttnek.

A pici igényli a kommunikációt, elengedhetetlen a testi kapcsolat és figyelem. Mindenképpen ajánlott kialakítani egy napi ritmust.

Ezen kívül a szülőknek meg kell tanulniuk a baba önkifejezési eszközeit. A mozdulatait, a sírását. Tudni kell, hogy miként viselkedik, ha éhes, unatkozik, fájdalmában vagy hogyan jelzi, ha tele van a pelus. Ezek mind olyan dolgok, amelyeket egy kis idő után a környezete fel fog tudni ismerni.

Kicsi korban legfontosabb a nyugalom, a közvetlenség, a rendszeresség, érdemes minden nap azonos időben, fürdetni, sétálni vinni és etetni.

Az apa szerepe is nagyon fontos a kezdetektől, oda kell neki is figyelnie a csöppségre, fejezze ki szeretetét és büszkeségét. Ugyanúgy kiveheti az részét a baba gondozásában, mint az anya, a kettőjük kapcsolata ezáltal is épül.