Nagyon fontos, hogy észrevegyük a betegség jeleit a fiatalokon!depA depresszió mindennapos betegségnek tekinthető, ám ennek ellenére még mindig sokan azt hiszik, hogy egy kitalált jelenségről van szó, amivel nem kell foglalkozni, pedig a depresszió minden korosztályt, minden nemet érinthet, emiatt rendkívül fontos, hogy időben észrevegyük a tüneteket.

Ez elsősorban a gyerekek esetében lényeges, hiszen a legtöbb felnőtt csak legyint, ha a csemetéje jól látható jelét adja a depressziónak, mert azt gondolják, hogy egy fiatalnak még semmi gondja nem lehet az életben, pedig ez egyáltalán nem igaz.

A tinédzserek esetében különösen nehéz értelmezni a szorongás, depresszió jeleit, mert a pubertás természetes velejárója a hangulatváltozás, ám ez a korábbinál sokkal extrémebbek lehetnek, tehát muszáj időben észrevenni.

Dr. Aaron Krasner pszichológus elmondta, hogy a mentális problémákkal küszködő gyerekek 20 százalékánál ismerik fel időben a bajt, tehát csak nagyon kevesen kapnak orvosi segítséget.
A pszichológus szerint összesen tíz jelre kell odafigyelnie a szülőnek, hogy időben felismerje a gyerekkori depressziót.

1. Gyakori dühkitörés
2. Folyamatos rémálmok
3. Elhanyagolt higiénia
4. Alkohol és/vagy droghasználat
5. Teljesen más baráti társaság
6. Önbántalmazás, önpusztító szokások
7. Problémákkal, mindennapi dolgokkal való küzdelem
8. Hízás/fogyás
9. Külső és belső megjelenés teljes megváltozása
10. Önmagában vagy másokban való károkozás

Krasner arra is felhívja a szülők figyelmét, hogy a kiugró tanulmányi eredmények változás, esetleg a mindennapi szokások megváltozása is gyanúra adhat okot. A pszichológus emellett arra is int, hogy a fiatalok mentális gondjai családi viszályt szíthat, ám széthúzás helyett, közös kivezető utat kell találni!

(Forrás: divany.hu)