Félelmetes családi titkokról meséltek a Reddit felhasználói.Titokzatos eltűnés: „Az anyai nagymamám egyszer csak eltűnt, és azóta senki sem hallott róla. A sztori az, hogy hátrahagyva a két lányát, hazautazott Japánba. Ugyanakkor vannak más teóriák az eltűnésével kapcsolatban. Az egyetlen, aki elmondhatta volna az igazat, a nagyapám, de ő makacsul hallgatott, és a sírba vitt mindent, amit tudott a nagymamám eltűnéséről.”

Az álombarát: „Hároméves voltam, amikor a nagynéném megölte magát. A nagynéném lánya elrohant, és senki sem tudta, hogy mi történt az anyjával. Az akkor négyéves nővérem azt mondta az anyukánknak, hogy Pam néni a garázsban van. Valószínűleg megtalálták a kocsijában.

Senki sem értette, hogy a nővérem honnan tudta, hogy hol van a nagynénénk. Amikor megkérdezték tőle, akkor azt felelte, hogy az álombéli barátja árulta el neki. A húgomnak is van egy álombeli barátja, akivel egy temetőről szóló álomban találkozott legelőször.”

Szeretőgyilkosság: „A dédapám egy lakásban tartotta a 17 éves szeretőjét. Amikor erre dédmamám rájött, akkor rájuk tört a lakában, és lelőtte a lányt.”

A tej okozta a vesztét: „Miután a nagyapám egy piszkavassal megütötte a feleségét, akinek aztán elvágta a torkát, leült a hintaszékbe és lelőtte magát. Mindezt egy olyan vita hevében, amely azért pattant ki, mert kint túl hideg volt, ezért nem akart elmenni a boltba, hogy tejet vegyen.”

A szektás anya: „Teljesen biztos vagyok abban, hogy gyerekkorában az anyám egy szekta tagja volt, mert a szülei erre kényszerítették és bántalmazták. Félelmetes történeteket mesélt arról, hogy emberi testeket daraboltak fel, amiket aztán kútba dobtak. Elképesztően zavaró, és egyáltalán nem akarom tudni, hogy valójában mi történt.”

A halott szerető maradványai: „1976-ban az apám katonaként szolgált, és Guatemalába utazott egy földrengés után. Előttem rejtély, hogy miért, de amikor hazajött, akkor magával hozta egy maja nő maradványait. Apám azt állított, hogy szerette a nőt egy korábbi életében.

A maradványok máig a padláson porosodnak. A koponya egy része megmaradt. Az apám 1986-ban elhunyt, de az anyám és a nővérem azt állították, hogy bárhova mentek, a szelleme követte őket. Kiderült, hogy Puerto Ricóban van egy Ricky nevű féltestvérem, aki a harmincas éveiben jár. Soha nem találkoztam vele. Annyit tudok még, hogy amikor apám valamikor a hetvenes években a hadseregben állomásozott, akkor volt egy Puerto Rico-i nője.

Gonosz anya: „Az anyám rendszeresen bántalmazott. Az egyik nap nem bírtam tovább, és elmondtam egy tanárnak, mire felhívták a családsegítőt. Amikor erre anyám rájött, akkor gyorsan elment a rendőrségre, hogy elmebetegnek állítson be. Azt mondta, hogy egy órával korábban megőrültem és meg akartam ölni a húgomat.

Megbilincselve vittek el az iskolából, egyenesen a megyei bíróság épületébe. A tárgyaláson szembe kellett néznem anyámmal, de úgy döntöttem, hogy nem teszek vallomást, mert az semmin se változtatott volna.

A bíró azonban magától is rájött, hogy az anyám a beteg, nem pedig én. A bíró két választási lehetőséget adott. Az egyik, hogy tizenévesen bevisznek a pszichiátriára, a másik, hogy hazamegyek, ahol minden folytatódni fog.

Öt nappal később a nagynéném egy másik államból hozzánk utazott, hogy örökbe fogadjon. A családom nem beszél erről, de az anyám máig azt állítja, hogy borzalmas gyerek voltam, akit a saját érdekében küldtek el, és annyira boldog, amiért végre jobban vagyok.”

Szerelem a mentális instabilitás idején: „A nagyszüleim egy elmegyógyintézetben találkoztak. A nagyim ott dolgozott, a papám páciens volt és nős. Mivel a nagypapám soha nem vált el a feleségétől, ezért nem élhetett legális házasságban a nagymamámmal.”

A hősi sorozatgyilkos: „Egy távoli ősöm, úgy visszamenőleg a nyolcadik nagybátyám, Tom Quick, egy szociopata sorozatgyilkos volt. „Indiángyilkos” volt, aki a delaware-i törzset üldözte. Állítása szerint a törzs kilencvenkilenc tagját megölte, köztük egy fegyvertelen családot, köztük két fiatal fiút és egy csecsemőt.

A rongálások miatt a napokban eltávolították Pennsylvania emlékművét, amit 1889-ben állítottak, amikor is még hősnek és a civilizált telepesek védelmezőjének tartották Tom Quicket.”

(Forrás: noiportal.hu)