Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Véletlenül vette észre a lánya ikertestvérét az anyuka

Tetszik a cikk?

Aubrey sem tudott róla, hogy nem egyedüli gyerek.Lisa LumpkinsLisa és Gene Lumpkins Georgetownban nevelte két gyermekét, amikor elhatározták, hogy örökbe fogadnak még egy csemetét. A házaspár Kínából választott egy árvát, mert úgy gondolták, hogy Kínában van a legnagyobb szüksége a gyerekeknek a segítségre.

Amikor Lisa először a kezébe vette Mayát, akkor nagyon sajnálta, hogy a többi árvát nem viheti magával, ezért később még három kínai gyereket vett magához a házaspár. Az örökbefogadott gyerekek közül Aubrey a legidősebb, ugyanis ő már 9 éves volt, amikor a házaspár négy éve befogadta.

Aubrey azonban nem csak ebben különbözik a többi örökbefogadott gyerektől, ugyanis a közelmúltban Lisa éppen a Facebookot nézegette, amikor meglátta egy kislány képét, aki nagyon hasonlított a ma már 13 éves lányára.

Lisa nem tudta kiverni a fejéből a fotót, amit egy olyan csoportban talált, ahol idősebb gyerekek várják, hogy valaki befogadja őket. Lisa kapcsolatba lépett az árvaházzal, hamarosan pedig kiderítette, hogy a képen szereplő Avery valójában Aubrey ikertestvére.

A Lumpkins család szerette volna magához venni a kislányt, ám egyelőre ezt nem engedhették meg maguknak, az idő pedig sürgeti őket, ugyanis a kínai törvények értelmében a külföldiek csak 14 éven aluli gyereket fogadhatnak örökbe.

A két lány esetében ez augusztusban fog bekövetkezni, ezért a család adománygyűjtésbe kezdett, hogy Avery a születésnapja előtt hivatalosan a Lumpkins család tagja lehessen. Szerencsére a pénz gyorsan összegyűjt, amiért a házaspár nagyon hálás.

(Forrás: globoport.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*