Nem minden anyuka egyforma, ezért ők is megkapták a maguk címkéjét.
Nem könnyű szülőnek lenni, hiszen számtalan helyen hibázhatunk. Lehet, hogy túl szigorúan fogjuk a gyermekünket, vagy ellenkezőleg, mindent megengedünk neki, esetleg a széltől is óvjuk.

Míg évekkel ezelőtt csak annyival jellemeztük az anyukákat, hogy szigorúak, engedékenyek, túlóvóak, addig ma már rájuk is címkéket ragasztunk. Lássuk, hogy milyen kategóriákba sorolhatjuk az édesanyákat, és mi vajon melyikbe tartózunk, ha van gyermekünk!

-Helikopter: Megállás nélkül a gyerekei fölött pörög, aggodalommal kíséri azok minden lépését, és túlságosan belefolyik az életükbe. A szakemberek azzal vádolják ezt a kategóriát, hogy egy olyan szorongó generációt fognak kitermelni, amely képtelen egyedül boldogulni az életben.

-Hókotró: Hasonlít a helikopter típushoz, mert ez a szülő is a gyerekei előtt menetel, és eltakarít minden problémát és gondot a csemeték elől, hogy azok simán eljussanak a céljukhoz.

–Kiszervező: Minden olyan gyerekkel kapcsolatos feladatot, amit unalmasnak, fárasztónak, kellemetlennek talál, azt lepasszolja másnak, például bébiszitternek, dadusnak, jógaoktatónak, bölcsődének, angoltanárnak.

-Tigris: A tudományos és muzikális sikereket előbbre helyezi, mint az önbecsülést, vagy a boldogságot.

-Szabadtartású: Már-már túl nagy szabadságot és függetlenséget ad a gyermekének. Ez például abban nyilvánulhat meg, hogy hagyja, hogy a gyerkőc egyedül menjen iskolába, vagy felügyelet nélkül elengedi a parkba játszani. Az ilyen szülő nagyon kemény kritikákat kap a környezetétől.

-Függelék: Hosszabb ideig szoptat, évekig együtt alszik a gyerekkel, tehát az ilyen szülő szabályosan függ a csemetéjétől. Egyesek szemében ez a rajongás, szeretet, és gondoskodás megnyilvánulása. A kritikusok azonban úgy vélik, hogy a függelék-mamák teljesen aláássák azt, amit elért a női egyenjogúságért folytatott harc, és mártírt csinálnak magukból.

-Francia: Napjainkban elterjedt az a divat, hogy a francia nők mindent jól csinálnak, így a gyereknevelést is. A francia anyuka szigorú szabályokat állít fel a gyerekeknek, de kevésbé intenzíven figyel rájuk.

(Forrás: marmalade.hu)