Elveszettnek érzi magát az, akinek idősebb, és fiatalabb testvére is van.
Első gyereknek lenni a legjobb, legalábbis a legtöbb ember szerint, mert ő az, akire még a legtöbb figyelmet fordítják a szülők. A második gyerek esetében már csökken a szülők lelkesedése, hiszen már az első babánál hallották az első szót, végignézték, ahogy járni kezd.

A másodikként érkező csemetének azonban akkor lesz igazán nehéz az élete, ha érkezik egy harmadik gyermek is a családba, mert akkor mindenki a csecsemővel fog foglalkozni, hiszen ő kicsi, és cuki.

Emiatt nagyon könnyen kialakulhat a középső gyerek szindróma, amit a környezet és a szülők hajlamosak megnehezíteni, mert nem veszik komolyan a problémát, ezért a gyermek a szélsőségek felé veheti az irányt, és ez a személyiségére, társas kapcsolataira, de még az iskolai teljesítményére is kihat.

A szindróma egyik megnyilvánulása az, hogy a középső gyerek elkezd falat emelni maga köré. Olyan elfoglaltságot kezd keresni, amiben egyedül lehet, hiszen előfordulhat, hogy a nagyobb, és a kisebb testvér szövetkezik, és kihagyják a középső gyermeket a programokból.

Ennek az lesz a következménye, hogy a középső gyerek gyorsabban nő fel, és hamarabb komolyodik meg. Ezzel azonban csak azt fogja elérni, hogy a szülők nem a legnagyobbat fogják a legidősebbnek kezelni, hanem a középső gyereket, és neki adnak minden feladatot.

Habár a szülők azt hiszik, hogy ezzel megnövelik a középső gyermek önbizalmát, valójában azt érik el, hogy a csemete haragudni fog, amiért a testvéreinek nem kell soha semmit sem csinálniuk, mert mindent vele csináltatnak meg.

A gyors felnövés mellett, az is megtörténhet, hogy a középső gyermek az iskolában fogja a maximumot nyújtani, mert ha otthon nem kapja meg a figyelmet, amire vágyik, akkor majd megkapja az iskolában, vagy a munkahelyén.

Habár erre sokan azt mondhatják, hogy végül is jót tesz a gyereknek, hogy elhanyagolják, ez tévedés lenne, ugyanis lehet, hogy sikereket ér el az élet különböző területein, de sosem lesz elégedett, hiszen a szüleitől soha sem fogja megkapni azt a szerető figyelmet, amire mindennél jobban vágyik.

A középső gyerek szindróma esetén ez a jobbik eset, ám van egy ennél sokkal rosszabb, amikor igazi csibész lesz, aki keresi a kalandokat, és ezért gyakran meg is sérülhet, igaz nem direkt. Az ilyen gyerek felnőttkorában is megmarad a kihívást kereső embernek, mert így akar bizonyítani a szüleinek, környezetének.

Az ilyen gyerek gyakran extrém sportoló lesz, és olyan a humorérzék jellemzi, amivel elnyeri az osztály vagy a család bohóca címet, ám egyáltalán nem ez a célja, de mivel ezzel tudja felhívni magára a figyelmet, ezért tovább csinálja. Felnőttkorban, amikor már tudja, hogy mikor kell abbahagyni a viccelődést, akkor igazán jó társaság lesz.

Sokan azt hiszik, de a középső gyerek mégsem akar versenyezni a testvéreivel, ezért gyakran teljesen más érdekli, és mással foglalkozik, mint a testvérei.

A szindróma kialakulása ellen a szülőknek kell tenniük! Rá kell venniük a középsőnek született gyereket, hogy mondja el, hogy milyen érzései vannak, és rá is fordítsanak kellő időt. Ezzel elejét veszik annak, hogy a gyermek magába forduljon, és veszélyes utakra tévedjen. A szülőknek oda kell figyelniük arra, hogy minden csemetéjükkel ugyanolyan arányban törődjenek!

(Forrás: Life)