A tolószékbe kényszerült férfi el akarta hagyni az élők sorát.A depresszió a lehető legrosszabbat hozza ki az emberekből, emiatt fontos felfedezni ennek a tüneteit, hogy még időben megakadályozhassuk a legrosszabbat. Ezt bizonyítja annak a kínai férfinak a története, aki egy súlyos autóbaleset után tolószékbe kényszerült.
A meg nem nevezett, húszas éveiben járó férfi annyira elkeseredett, hogy úgy döntött, hogy ilyen állapotban nem akar tovább élni. A depressziós fiatalember az öngyilkosság egy igen furcsa módját választotta, ugyanis az interneten ismerkedett meg hasonló korú bérgyilkossal, akinek 70 ezer jüant, vagyis nagyjából 3 millió forintot fizetett azért, hogy végezzen vele.
A két férfi egy hostelben találkozott, majd megbeszélték a gyilkosságot. A tettes ez után egy gyümölcsvágó késsel kezdte szurkálni az áldozatot, aki a fájdalom során rájött, hogy mégis inkább élne, ezért segítségért kiabált.
A bérgyilkos elmenekült a helyszínről, a vérző férfira pedig a hostel személyzete talált rá. A tolószékes áldozatot kritikus állapotban szállították kórházba. A rendőrség megvizsgálta a hostel biztonsági kameráinak felvételét, ami alapján sikerült azonosítaniuk, és elfogniuk a bérgyilkost, aki ellen gyilkossági kísérlet a vád.
(Forrás: globoport.hu)
Legutóbbi hozzászólások