Öt különleges magyar vár az őszi kiránduláshoz.füzérHabár Magyarország kis ország, mégis bővelkedik történelmi várakban, amelyek különböző állapotban maradtak fent az utókor számára, ezért nem könnyű választani, ha ősszel azt tervezed, hogy elkirándulsz valamelyikhez.

A döntést megkönnyítendő, íme öt izgalmas épület az őszi vártúrádhoz!

Füzér Vára: A Zemplén-hegységben, csodaszép környezetben fedezheted fel a füzéri várat, amit a tatárjárás előtt, a XIII. században építettek. Korábban itt őrizték a Szent Koronát, ám nemcsak emiatt említésre méltó a hely, hanem azért is, mert ez a vulkáni várhegy egyike hazánk hét természeti csodájának.

A közelmúltban komoly felújításon átesett vár termeit korhűen rendezték be. A munkálatoknak köszönhetően a füzéri vár ma az egyik legizgalmasabb vármúzeum. Ha ellátogatsz ide, akkor készülj hegymászásra, amiért cserébe csodás látványban lesz részed.

A székesfehérvári Bory-vár: A hitvesi szerelem és a művészi álmok váraként is ismert a Bory-vár, aminek építését Bory Jenő szobrászművész és építészmérnök, a saját tervei alapján, negyven nyáron keresztül dolgozott. Az építkezést az eladott szobrai után kapott pénzből finanszírozta.

A vár építésének az első világháború után állt neki, majd egészen a haláláig finomította a saját két kezével. Segítséget csak nagyon ritkán vett igénybe. A várhoz hét torony és harminc helyiség készült, amikben szobrok, régiségek és műtárgyak csodálhatóak meg. A százoszlopos udvaron a történelem híres magyar személyei láthatóak.

Gyulai vár: A 600 éve épített gyulai vár azért igazán izgalmas, mert a Magyar Királyság egyetlen olyan gótikus síkvidéki téglavára, amely napjainkban is épségben van. A törökök 63 napos ostrom után, 1566-ban, foglalták el, majd később gazdasági célokra, pálinka- és sörfőzésre használták.

A gyulai vár feltárásának 1950-ben álltak neki. Azóta vármúzeum, illetve különböző rendezvények helyszíne. A programokon bemutatják a látogatóknak, hogy egykor milyen volt a várbeli élet, begyújtják a kemencét, kenyeret sütnek és korongoznak is.

A gyulai vár mellett keresd fel az Almásy-kastélyt is, ami Magyarország egyedülálló, interaktív kastélya

Egri vár: Rengeteg látnivalóval csábítja magához a turistákat az egri vár, ezért akár idegenvezető segítségét is kérheted ahhoz, hogy felfedezd hazánk történelmének egyik legjelentősebb épületét. Az egri várban található a Gótikus Püspöki Palota, ahol Dobó István kidolgozta az egriek stratégiáit.

A Kazamatákban a végváraktól szerezhetsz információt, A Hősök termében Dobó István síremlékét tekintheted meg. A Panoptikumban az Egri csillagok története elevenedik meg, míg a pincében Börtönkiállítás várja a látogatókat. A Kálvária-dombról csodás kilátás nyílik Egerre és a Bükkre.

Szigligeti vár: Immár 750 éve áll a Balaton északi partján, a mezők és hegyek között, a szigligeti vár, amit soha nem sikerült bevenniük a törököknek. A katonáinak 150 éven keresztül sikerült megvédeniük a várat, ám később jöttek a Habsburgok, akik elpusztították és felrobbantották a vár falait.

A történelmi épület ma ezeknek a letűnt koroknak állít emléket a termeivel és kiállításaival. A szigligeti várban harcászati, solymász- és táncbemutatók látogatható meg, illetve valódi ágyúdörgést is hallható.

(Forrás: divany.hu)