budapest-525857_960_720Magyarország fővárosa közkedvelt kirándulóhely a külföldiek körében. Talán többen érkeznek az európai országokból, hogy megismerkedjenek Budapesttel, mint vidékről. Pedig érdemes Budapestet minden szegletéből megismerni, hiszen érvelhetünk azzal, hogy már rengetegszer voltunk ott, már mindent láttunk, már mindent ismerünk, de Budapest mindig tud valami újat mutatni, mindig meg tud lepni, mindig van valami, amit felfedezhetünk. A külföldiek tudják ezt. Persze gondolhatjuk: könnyű számukra, bemennek az első hotelbe és máris van szállás, mi ezt nem tehetjük meg. Tévedés, Budapest rengeteg olyat is kínál szállás tekintetében, amely már bárki számára kifizethető! Utazzunk Budapestre és ismerjük meg fővárosunkat!

Természetesen rengeteg a látnivaló, de ne gondoljuk, hogy a külföldiek is csak ezekre utaznak! Egy turistát nem kizárólag a Parlament és a múzeumok érdeklik – a kötelező kirándulóköröket lefutották ők is kisiskolás és középiskolás korban. A turista, aki nekiindul egy városnak, teljesen másképp járja be azt. És ne gondoljuk azt sem, hogy minden külföldi turistát feldob a pénz, hiszen hányan érkeznek például stoppal vagy a legolcsóbb fapados repülőjeggyel, hányan kanapészörfölnek vagy esznek a legolcsóbb magyar konyhán? Tanuljunk tőlük (is), hogyan is töltsünk el egy kellemes hétvégét Budapesten: szállás, tömegközlekedés, gasztronómia, wellness, pihenés vagy buli, párral vagy barátokkal, 28 vagy 60 évesen – Budapest mindenkinek ad valamit!

Kezdjük természetesen azzal, hogy mit is szeretnénk Budapesttől kapni azon a bizonyos kiválasztott hétvégén. Ennek alapján már szállást is könnyebben találhatunk. Érdemes átböngészni a különféle webes tartalmakat, hiszen könnyen ráfuthatunk akciós ajánlatokra is. De kereshetünk célzottan is, például a http://myszallas.com/ célirányosan kínál szálláslehetőségeket, például wellness apartmant – ha kizárólag a pihenésre vágyunk, ki sem kell mozdulnunk, de apartmanokat, panziókat is választhatunk. Sőt, csomagajánlatok, és last minute ajánlatok is vannak, tehát ez után senki ne mondja azt, hogy Budapest drága szállás tekintetében, egyszerűen keresni és kutatni kell, lehet találni kiváló megoldásokat.

Ha a hétvégi álomterv és szállás megvan, akkor jöhet a részletesebb tervezés, de rá is bízhatjuk magunkat a város pezsgésére. Budapest romantikus város, lehet érkezni párral és el lehet tölteni egy csodálatos romantikus hétvégét. Sétáljunk kézen fogva a tavaszi napsütésben a legkisebb utcákon, térjünk be a Gozsdu udvar forgatagába, igyunk finom kézműves söröket a teraszokon, élvezzük a forgatagot, aztán vacsorázzunk meg egy kellemes helyen és fogyasszunk bort a Duna-parton. Kiránduljunk a Halászbástyához, vagy a Gellért-hegyre, vagy kiránduljunk a közeli kisvárosokba, természeti helyekre.

A nagyobb társaságok számára kiváló bulihely a város. A kávézók, a mozik, színházak, romkocsmák mindenki számára nyújtanak élvezetet. De azok is, akik a természetbe vágynak számos Budapest környéki kirándulóhelyet találhatnak, hová szintén olcsón el lehet jutni a városból. A kiváló ételek és italok a teljes hedonizmust jelentik. Rengetegen utaznak Budapestre csak azért, hogy kipróbálják a magyar konyhát és végigegyék az éttermemet. Ha pedig a tömegközlekedés ára lenne a probléma, akkor eláruljunk, hogy hasonlóan a szálláshoz, már itt is találhatunk napi bérletet 5 személy számára rendkívül kedvező áron, tehát egész Budapestet bejárhatjuk, csapatostul.

A történelemről és a történelmi fürdőkről még nem is esett szó, talán egy másik részben… Ha még mindig kételkednél, akkor elmondanánk, hogy egy európai felmérés szerint Budapest lett a legolcsóbb egy turista kiadásait tekintve. A Hoppa.com 46 ország városát vizsgálta, gasztronómia, szállás és utazás/tömegközlekedés tekintetében, ahol Budapest a legolcsóbb, Dubai pedig a legdrágább lett. Kell ennél több?