Felkeltette a turisták figyelmét a Barry Roncstelep

Tetszik a cikk?

Különleges járműtemetők.Barry Roncstelep: 1955-ben, amikor állami kézbe került a Brit Vasúttársaság, ítélték kidobásra az elavult szerelvényeket. Ennek a leselejtezésnek esett áldozatul nagyjából 650 ezer kocsi és 16 ezer gőzmozdony.

Ezt a rengeteg járművet a társaság nem tudta hova tenni, ezért sok vonatot magán hulladéktelepeknek adtak el. Ezek között volt a Woodham Brothers hulladéktelepe, a dél-wales-i Barry-ben.

Kevéssel a szállítás után bezúzták a gőzmozdonyokat. 1965 őszén Dai Woodham tulajdonos úgy döntött, hogy a jövőben a hulladéktermelés könnyebb részére koncentrál, ezért a kocsikat tette hulladékká.

A rozsdás gőzmozdonyokat kint hagyták a szabad ég alatt, ami felkeltette a turisták figyelmét, így hamarosan látványossággá vált a roncstemető. A gőzmozdony rajongói nem sokkal később rájöttek, hogy a társaságnak köszönhetően fennmaradtak a ritka mozdonyok. Az országban elkezdték ezeket hozzáférhetővé tenni, ám a modellek többsége eltűnt.

Az első megmentett gőzmozdony 1968 szeptemberében hagyta el a roncstelepet, majd az 1970-es években folytatódott a mozdonyok életre keltése. Ennek a munkának köszönhetően 213 gőzmozdonyt sikerült megmenteni, ami alaposan meglepte Woodhamet. Az utolsó jármű 2013-ban hagyta el Barry-t.

Az 1994-ben elhunyt Woodham rendkívül büszke volt a gyűjteményére, ahogy arra is, hogy sikerült megmentenie a mozdonyokat a jövő generációjának. Napjainkban több Barry-ből származó gőzmozdony jár Nagy-Britanniában, a kifejezetten számukra fenntartott vonalakon.

RAF (Royal Air Force – Királyi Légierő) Folkingham: 1940-ben nyitották meg az Egyesült Királysághoz tartózó Lincolnshireben található a repülőteret, hogy „csali” legyen a RAF Spitalgate számára. A cél érdekében hamis gépekről és személyzetről is gondoskodtak 1944-ig, amikor is az USA átvette az ellenőrzést.

A repülőtéren azok a Douglas C-47 Dakota gépek állomásoztak, amelyek a Normandiai Partraszállásban játszottan kiemelt szerepet. A bázist 1945 áprilisában visszakapta a RAF, majd 1947-ben bezárták. Ezt követően a Brit Motorverseny Forma 1-es csapata használta a tesztelésekhez.

1959-ben a légierő visszaszerezte a területet, ahol aztán a Thor termonukleáris rakéták tárolták. 1963-ban megint bezárták, majd mezőgazdasági területként értékesítették. Napjainkban Nelson M. Green & Sons Ltd. tulajdona.

A régi repülőtéren több száz jármű és az alkatrész található, köztük Caterpillar buldózerek, üzemanyag utántöltő teherautók, daruk, traktorok, régi katonai teherautók, és páncélozott járművek a II. Világháborúból. Szintén itt található egy DUKW kétéltű jármű, amit egy partraszállás alkalmával használtak. A roncstemetőben az három helyiség is megtalálható, ahol a Thor rakétákat tárolták.

Bolívia mozdonytemetője: Bolívia délnyugati részén, magasan az Andokban található a Salar de Uyuni, a világ legnagyobb só mezeje. Mikor 1888-ban fellendült a helyi bányaipar, brit mérnököket bíztak meg azzal, hogy építsenek ki egy vasúthálózatot egésze a Csendes Óceánig.

A munkát nehezítette, hogy a helyi Aymara bennszülöttei folyamatosan szabotálták a terv megvalósítását, méghozzá azért, mert aggódtak, hogy a vasút veszélyezteti az életüket. Ennek ellenére a vasúthálózat 1892-ben elkészült.

A bányaipar az 1940-es években, amikor az ásványi erőforrások kimerültek bedőlt, ami azt jelentette, hogy a vasútfeleslegessé vált. Sok gőzmozdonyt egyszerűen otthagytak a sós kietlenségben.

A mozdonytemetőben kísérteties látványt nyújt, ahogy a napfény megcsillan az Egyesült Királyságban gyártott gőzmozdonyokon. Mivel nem vigyáznak a a roncsokra, ezért azokból a fémet már rég kilopták a tolvajok.

Ennek az eredménye, hogy a vonatok belseje a környező területen hevernek szerteszét. Az új tervek szerint múzeum lesz a mozdonytemetőből.

A csernobili katasztrófa járművei: A csernobili nukleáris katasztrófa során nemcsak az embereket és az épületeket érte sugárzás, hanem a járműveket is, amelyeket a tűzoltáshoz és a kimenekítéshez használtak. Ezeknek a járműveknek nagy részét hatalmas roncstelepeken helyezték el. Ezek egyik legnagyobbja Rassokha-ban található.

Nem minden csernobili jármű került azonban roncstemetőbe, ugyanis azokat a tűzoltóautókat, amelyek elsőként érkeztek a helyszínre, mélyen a föld alá temették. A roncstelep közepén többségében tűzoltó helikopterek találhatók. Bár ezek legénységét közvetlenül érte a sugárzás, mégis sok helyi megpróbálta ellopni a járművek fémalkatrészeit.

(Forrás: noiportal.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*