Miért vonzódnak az emberek a tragédiák helyszíneihez a tengerparti nyaralás helyett?Egyre több turista kíváncsi a természeti katasztrófák, tömegszerencsétlenség, háború, népirtás és hasonló borzalmak helyszíneire, ezért felmerül a kérdés, hogy el kell-e ítélni azokat, akik nem a hagyományos tengerparti nyaralást, hanem a sötét turizmust preferálják?

Valójában a sötét turizmus egyáltalán nem új keletű jelenség. Dr. Philip Stone, a brit University of Central Lancashire kutatója szerint a történelemből világosan kitűnik, hogy az embereket mindig is érdekelték a halállal kapcsolatos események, így például a nyilvános kivégzések, gladiátorharcok.

Stone szerint a sötét turizmushoz lehet sorolni az olyan hétköznapinak tűnő utazásokat, mint a fáraók sírhelyei, a piramisok, vagy az auschwitzi haláltáborba tett látogatások. Újdonságnak leginkább azt lehet tekinteni, hogy a sötét turizmus lassan beépül a globális turizmusiparba.

Ugyanakkor ez nem magyarázza meg, hogy az emberek miért szeretnek olyan extrém helyszínekre utazni, mint Észak-Korea és Fukusima. Erre a magyarázat inkább abban keresendő, hogy az élet elég kiszámíthatóvá vált, nincs háború, pusztító járványok, és a közbiztonság is jó.

Az emberek egy része szeretne kilépni a komfortzónájából, hogy megnézze, mi van a „normálison túli világban”, ahol valami olyasmit tapasztalhat meg, ami segíthet a személyisége, identitása fejlesztésében. Ezen a véleményen van a sötét turizmus egy másik híres kutatója, Dorina-Maria Buda, aki az Affective Tourism: Dark Routes in Conflict című könyvében boncolgatta a témát.

Buda rengeteg interjút készített azokkal a turistákkal, akik háborús vagy egyéb veszélyes helyszínekre utaztak el. Ezek között volt egy francia férfi, Gaston, aki arról beszélt, hogy ő soha nem járt háborúban, de elment Palesztinába és Jordániába, hogy az ottani konfliktusokon keresztül élhesse át azt, amin az algériai fronton katonaként szolgáló apja átment. A kollektív trauma átélése segített neki abban, hogy megértse azt, hogy a háború milyen hatással volt a családjára.

Egy másik interjúalany, egy kínai turista, arról beszélt, hogy a határfeszegetés iránti vágy hajtotta, amikor 2010-ben Ciszjordániában nyaralt:

„Fotót készítettem a katonákról, és megérintettem, a fegyverüket. Nagyon menő volt (nevetés), de azért tartottunk tőle, hogy hirtelen valaki ránk lő.”

Buda meglátása szerint ebből is jól látszik, hogy az extrémebb helyszín milyen szélsőséges érzelmeket hozhat ki az emberből: az egyik percben még izgalmat, jókedvet, a következőben már félelmet érez. Ilyen érzelmi hullámvasutat csak ritkán lehet megélni a rutinokkal teli, otthoni környezetben.

A fenti példák alapján elmondható, hogy a veszélyes, morbid, vagy határfeszegető utazásoknak lehet pozitív hozadéka, de nem árt szót ejteni az árnyoldalról is. Ilyenek például a Csernobilban szelfiző insta-celebek, akik egy pillanatig sem gondolnak arra, hogy egy tömegszerencsétlenség helyszínén vannak, vagy azokra a tudatlan turistákra, akik a Narcos sorozat miatt tragikus hősként tekintenek Pablo Escobarra, ezzel bosszantva azokat a helyieket, akik még jól emlékeznek a kartellek közti háborúzásra.

A sötét turizmust azonban nem lehet egyértelműen elítélni. Erre utalt Mark Watson, az etikus utazási kampánycsoport ügyvezető igazgatója is egy interjúban amiben elmondta, hogy az emberek sokféle ok miatt utaznak ezekre a helyszínekre, így lehetetlen megítélni a döntésük hátterében álló motivációt. Például Auschwitz vagy a ruandai népirtás helyszínére sokan azért utaznak el, hogy megértsék, hogy valójában mi történt ott.

Elmondható tehát, hogy negatívumok nem kifejezetten a sötét turizmusban keresendőek, hiszen minden emberben ott van annak vágya, hogy közelebbről is megtapasztalja, megértse a tragédiákat. A probléma inkább a tömegturizmus, ami egyre nagyobb ellenszenvet vált ki világszerte.

(Forrás: noizz.hu)