Zarándokok ezrei látogatnak el a 88 templomhoz vagy például a Gangesz forrásához.AthosAz utazás önmagában is egy különleges élmény, mert sokan úgy érezzük, hogy néhány napig önmagunk lehetünk, nem kell foglalkoznunk a munkával, a társadalmi elvárásokkal, mert egy olyan helyen időzhetünk, ahol senki sem ismer.

Ez eleve jót tesz a lelkivilágunknak, de ezt az élményt azzal fokozhatjuk, ha ellátogatunk egy spirituális helyre, ahol évente több ezer zarándok megfordul. Most erre mutatunk néhány remek célállomást.

Szent Jakab-út – Spanyolország: A hiedelmek arról beszélnek, hogy ebben a székesegyházban találhatóak Szent Jakab földi maradványai. A legenda szerint az apostol holttestét egy hajóval hozták el Jeruzsálemből, a keresztényüldözés miatt.

Az Észak-Spanyolországba szállított maradványok állítólag a mostani Santiago de Compostela helyénél temették el. Szent Jakab sírhelye az UNESCO világörökség része, és annyira híres, hogy a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb állomása. A zarándokút 783 kilométer, nagyjából egy hónapnyi, gyaloglást jelent az Atlanti-óceán partján.

Mt. Athos – Görögország: Közel húsz ortodox kolostornak ad otthont az Athosz-hegy, ami méltán kapta a „Szent hegy” becenevet. A zarándokhelyen nagyon szigorú szabályoknak kell eleget tennünk, ugyanis egyszerre csak 100 ortodox és 10 nem ortodox vallású ember lehet jelen, ráadásul csak 18 éven felüli férfiak.

Abban az esetben, ha valaki nem ortodoxként szeretne felmenni a hegyre, akkor 6 hónappal előre kell engedélyt kérnie. A hegyre, ahol kolostorok között sétálhatunk, csónakkal lehet feljutni.aranyArany Templom – India: A szikh vallás központi temploma az indiai Pandzsáb államban fekvő Amritszárban található. Az Arany Templomot az ötödik szikh guru, Ardzsan Dév építtette még a XVI. század végén. Amikor 1604-ben a guru összeállította a vallás szent könyvét, aminek a címe Ádi Granth, akkor az eredeti példányt itt helyezte el.

Az Arany Templom a márványlépcsőkkel körülölelt tó („Amrita”, azaz nektár tó) közepén áll. A nevét arról kapta, hogy a felületét arannyal bevont bronzlemezek borítják. Az évszázadok során a templomot többször lerombolták, majd újra felépítették. Érdekesség, hogy itt működik a világ legnagyobb ingyen konyhája, ahol naponta átlag ezer éhes száj fordul meg.

88 templom – Japán: A Shikoku szigeten található Japán egyik leghíresebb, leghosszabb és legősibb zarándokútja, ugyanis a szigeten 88 templom található. A különleges helyre több millióan érkeznek minden évben, ugyanis őket nem rettenti meg az 1400 kilométeres út.

Mostanában egyre több külföldi érkezik a templomokkal behálózott szigetre, ahol számok segítenek abban, hogy könnyen követhessük az eredeti sorrendet. Az első templom Tokushima közelében, Naruto városkában áll. Innen kell az óramutató járásával megegyező irányba elindulnunk, hogy bejárjuk az egész szigetet, majd eljussunk a 88. templomhoz, ami 50 kilométerre az első templomtól található.

Nem véletlen, hogy pont 88 templom található a szigeten, ugyanis a 88 a buddhizmus szerint a 88 gonosz emberi szenvedélyt jelképezi. Korábban a zarándokok csak gyalog teljesíthették a távot, de napjainkban buszozással is felfedezhető a sziget.

A Gangesz forrása – India: A hinduizmus legszentebb folyója a világ egyik leghíresebb zarándokhelye. Évente több ezren utaznak el a Gangotri mellé. A zarándokok a városból indulnak, és 24 kilométert sétálnak, hogy az út végén felajánlásokat tegyenek, az áldásért cserébe.

(Forrás: noiportal.hu)