Egy német lap értesülése szerint az Iszlám Állam célba vette az európai tengerparti üdülőhelyeket.travel2Veszélyes időket élünk, hiszen nem tudhatjuk, hogy az Iszlám Állam mikor és hol csap le legközelebb. Amíg Szíriában, Irakban és Afganisztánban robbantottak, addig úgy gondoltuk, hogy nyugodtan elutazhatunk egy-egy európai országba, de a terroristák most már itt is lecsapnak.

A párizsi és brüsszeli merényletek mindenkit megráztak, emiatt nem meglepő, ha a külföldi nyaralás ötletét inkább elvetjük, főleg úgy, hogy egy német lap arról számolt be az olasz hírszerzésre hivatkozva, hogy az Iszlám Állam európai tengerparti üdülőhelyekre tervez merényleteket.

Állítólag a terroristák az olaszországi, spanyolországi és franciaországi területeket vette célba, és azt tervezik, hogy mozgóárusnak álcázva magukat hajtanak végre öngyilkos merényleteket úgy, hogy először automata fegyverekkel kezdenek lövöldözni, majd működésbe hozzák a testükre erősített robbanószerkezetet.

Tekintve, hogy tavaly Tunéziában az egyik népszerű strandon mészároltak, nem elképzelhetetlen, hogy erre készülnek a terroristák, akik az olaszok szerint Szenegálból, az Iszlám Állammal szövetséges Boko Haramtól érkezhetnek, de az Afrika és Olaszország között illegálisan közlekedő szenegáli kereskedők is lehetnek támadók.

(Forrás: femcafe.hu)