Kevés látványosság és az undok emberek miatt kerültek szégyenlistára az alábbi helyek.moscowŐsszel eljött az ideje a néhány napos városlátogatásnak, amely során megismerhetjük egy-egy kultúra sokszínűségét, megnézhetjük a nevezetességeket, történelmi emlékeket, idegen emberekkel köthetünk ismeretséget, és kipróbálhatjuk az adott ország ételeit.

A városlátogatás azonban nem mindig válik emlékezetes kalanddá, mert választhatunk egy olyan helyet, ahonnan hiányzik valamit. Az egyik magazin megkérdezte az olvasóit, hogy szerintük melyek a világ legbarátságtalanabb városai.

Az első Moszkva lett a listán. A válaszadók a közlekedést, a helyiek szürkeségét, nem túl nagy vendégszeretetét hangsúlyozták ki, valamint kifogásolták, hogy kevés a kulináris élvezet. Moszkva mellett csak az az egy érv szól, hogy szép látnivalókkal rendelkezik.

A második helyre Atlantic City futott be, mert a keleti part Las Vegasa semmilyen érdekességgel nem kecsegtet, csakis szerencsejátékkal lehet elütni az időt, amíg haza nem megyünk.

A harmadik befutó egy másik orosz nagyváros, Szentpétervár lett. A visszajelzésekből kiderül, hogy sok turistának nem tetszik az oroszok mentalitása.

A dobogóról éppen csak lecsúszó francia kikötőváros, Marseille nemcsak a turistákat osztja meg, mert még a franciák is vagy imádják, vagy utálják. Sokan a vendégszeretet hiányolták.

Az ötödik Los Angeles. Ennek oka, hogy az utazók szerint eleve nem valami szép a város, ám ennél is nagyobb negatívum, hogy a helyiek felsőbbrendűnek képzelik magukat.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)