A gyomorköltő békák szabályozni tudták gyomorsavtermelésüket, ezért vizsgálták őket a nyolcvanas években a gyomorfekély kutatói – de a reménykeltő békák hirtelen eltűntek a Föld színéről.

Rheobatrachus-silus.imgA békafajt a hetvenes években fedezték fel Ausztráliában, de csak 1981-ben írták le először azt a furcsa tulajdonságát, hogy a gyomrában költi ki kicsinyeit. A nőstény békák úgy helyezik biztonságba a petéket, hogy lenyelik azokat, és arra az időre, míg kifejlődnek az utódok, minimálisra csökkentik gyomorsavtermelésüket. A kis békákat szülőanyjuk egyszerűen kihányja a folyamat végén.

A gyomorbetegségek kutatói azt remélték, hogy amennyiben megérthetik ezt a folyamatot, megtalálhatják a gyomor kóros folyamatinak szabályozási kulcsát, és a műtétek utáni felépülést is megkönnyíthetik. sajnos a békafaj ismeretlen okból váratlanul eltűnt természetes környezetéből – vagyis kihalt. S kisvártatva hiába fedeztek fel egy másik hasonló fajt, azok is kipusztultak.

Michael Archer ausztrál kutató a Lazarus-program keretében klónozással hozta vissza a gyomorköltő békák pár példányát, és reméli, hogy újra életképes populációt tud szaporítani. Amit tesz, az nemcsak az orvoskutatók reményeit kelti újra életre, hanem értelmet adhat a génbank-programoknak is: ha egy békát vissza lehet hozni természetes környezetébe, hamarosan talán futószalagon szaporíthatunk kihalt vagy veszélyeztetett fajokat akár megőrzött szöveteikből. A környezetvédők az eset kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a kétéltűek igen érzékenyen reagálnak a környezet változásaira, tehát ha békafajok tűnnek el, az a legelső vészjelzés, hogy környezetünkkel valami nagyon nincs rendben. Ez esetben a megoldást nem a laboratóriumi tenyésztőedényekben kellene keresni.