Rejtélyek, amelyekre máig nincs tudományos magyarázat.Vietnami „nagyláb”: A vietnami háború idejéről származnak azok a beszámolók, amelyek szerint az amerikai csapatok közül több is látta a helyi „nagylábat”, azaz a sziklamajmot. Az úgynevezett Majom-hegy arról vált ismertté, hogy állítólag nagyon sok sziklamajom-észlelés történt már ott.

A részletes elbeszélések szerint ezek a csapatokban élő lények hat láb magasak lehetnek, a végtagjaik hosszúak, nagy a hasuk, a testüket pedig vörösesbarna szőrzet borítja. Ugyanakkor mások véleménye az, hogy nem léteznek semmiféle rejtélyes lények, mert csak hétköznapi orangutánokat láttak az emberek.

Ezt cáfolja az, hogy az orangutánok több ezer éve kihaltak Vietnamban. Egy másik elmélet szerint az amerikai csapatok hallucináltak a nagyfokú stressz és az idegen környezet következményeként. 1974-ben a vietnami néphadsereg keresést indított, hogy elkapjanak egy sziklamajmot kutatási célokra, ám ez soha nem sikerült.

Különös sziklarajzok: 1914-ben a kaliforniai Hemet külvárosában egy állattenyésztő a birtokán járva vett észre egy nagy sziklát, amin különös rajzokat fedezett fel, ezért régészeket hívott. A feltárás során kiderült, hogy a szikla körül további leletek találhatók, a szikla pedig nagyjából 500 éves lehet.

A sziklarajzok horogkeresztre hasonlítottak, ami Ázsiában már évezredek óta használt jelkép, és egy összetett labirintust alkotott. A szakértők arra is rájöttek, hogy a rajzok különböznek az Egyesült Államokban található többi sziklarajztól, ugyanis azok általában állatokat, embereket és természettel kapcsolatos képeket ábrázoltak.

Egyes elméletek szerint olyan kínai tengerészek készíthették a különös sziklarajzokat, akik Kaliforniában szenvedtek hajótörést, de ezt az elméletet nem sikerült bizonyítani, ezért a régészek továbbra sem tudták kideríteni a sziklafaragványok eredetét és jelentését.

Megmagyarázhatatlan vonatbaleset: 43 ember meghalt, 74 megsérült, amikor amikor egy vonat nem állt meg a peronnál, és az alagút végi betonfalnak ütközött a Moorgate állomáson, Northern City Line-on Londonban.

Az 1975. február 28-án bekövetkezett tragédia után hat napon át tartott a mentés. A mérnökök azonnal vizsgálni kezdték a tragédia körülményeit, de nem jöttek rá, hogy mi okozta a balesetet. A vonat mechanikailag rendben volt, ezért felmerült a gyanú, hogy a mozdonyvezető hibázott. Kiderült, hogy a balesetet megelőző két percben a vezető keze a markolaton volt, és meg sem próbálta védeni az arcát, amikor a vonat a betonfalnak ütközött.

A túlélők elmondták a hatóságoknak, hogy a vonatot vezető Lesley Newson különösen, zombiként viselkedett, miközben haladt a biztos halál felé. Az 56 éves férfiról kiderült, hogy hat éve dolgozott a London Transportnál.

A vonatbaleset napján pénz volt nála, és semmi sem utalt arra, hogy öngyilkosságra, vagy terrorcselekményre készülne. Newson boncolása után az is világossá vált, hogy nem volt gond az egészségével, a szervezetében pedig kis mennyiségű alkoholt találtak. Az a mai napig tisztázatlan, hogy mi történt Newsonnal a baleset idején.

Különös fények a mocsarak felett: Az 1947-ben alapított Nyugat-Bengál a rémisztő épületeiről és temetőiről híresült el az évek során. Az ezekhez tartozó szellemtörténetek közül az egyik legismertebb a mocsarak felett megjelenő Aleya szellemfényekről szól.

Bár a világ minden táján előfordulnak az ehhez hasonló szellemfények, mégis az Aleya kicsit rémisztőbb a többinél, ugyanis a legenda szerint már sok, a fény eredetének kiderítésére induló, halász fulladt bele a mocsárba, a fények pedig valójában ezeknek a halott halászoknak a szellemei.

A mendemonda arra is kitér, hogy több halász holtestét rejtélyes köd borította, amikor megtalálták őket a parton. Az első tudományos magyarázat szerint az okozza a különös fényeket, hogy a villám kölcsönhatásba lép a mocsarak feletti gázzal, ám ezt az elméletet megcáfolta az, hogy úgy tűnik, hogy a fények együtt mozognak azokkal, akik a közelükbe kerülnek. Más teóriák szerint szentjánosbogarak, macskabaglyok lehetnek a felelősek a különös fényjelenségért.

Elveszett atombomba: 1958. február 5-én, egy gyakorlaton ütközött össze egy F-86-os vadászrepülőgép egy B-47-es bombázóval, ami egy Mark 3400 kg-os atombombát szállított, de azt még időben ledobták a repülőszemélyzet biztonsága érdekében.

Az atombomba a tengerbe csapódott, így elmaradt a robbanás. Kezdetben keresték a bombát, de azt soha nem találták meg.

(Forrás: noiportal.hu)