Az Amerikai Pszichológiai Társaság összegyűjtötte, hogy mely témák lehetnek a legnépszerűbbek 2019-ben.klímaváltozásA klímaváltozással való megküzdés: Az eddigi kutatások az emberi viselkedés megváltoztathatóságára, a környezettel kapcsolatos döntések meghozatalával, valamint azzal foglalkoztak, hogy hogyan lehetne olyan hatékony üzenetet megfogalmazni, amellyel emberek tömegeit motiválhatnák arra, hogy óvják és védjék a természetet.

Ha azonban hirtelen megállítanák a romboló folyamatokat, akkor az emberiségnek még mindig szembe kell néznie a globális felmelegedés súlyos következményeivel, az eddigi szén-dioxid-kibocsátás miatt.

Emiatt 2019-ben a pszichológusok arra a kérdésre is keresni fogják a választ, hogy például hogyan segíthetnének az embereknek a melegebb időjáráshoz való alkalmazkodásban, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy a magasabb hőmérséklet hatására növekszik az öngyilkosságok száma.

Okosabbá tenni a technológiát: A pszichológusok 2019-ben azon fognak dolgozni, hogy például minél több gyereket érjenek el az applikációkon és egyéb technológiai találmányokon keresztül, hogy az eddiginél jobban bevonják őket a tudomány világába, valamint igyekeznek korszerűsíteni az egészségügyi adatgyűjtést, hogy ezzel fejlesszék az orvosok és páciensek közötti kommunikációt, de kompetens, kedves, segítőkész robotok tervezésében is segédkeznek.

A digitális eszközöktől való függés kezelése: A közösségi média, az e-mailezés és a szöveges üzenetváltás olyan szinten hatalmába kerítette az embereket, hogy 2019-re megszületett az emberek egy új kategóriája, a konstans csekkolók (constant checkers).

Ebbe a típusba azok tartoznak, akik kitartóan figyelik a telefonjukat, laptopjaikat, tabletjüket, arra várva, hogy üzenetet kapjanak. A chat és online tér miatti folyamatos készenlétben állás szorongást, függőségszerű viselkedést generál, ezért a pszichológusok 2019-ben azt fogják kutatni, hogy hogyan segíthetnének az embereknek abban, hogy egészségesebb kapcsolatot alakítsanak ki a digitális eszközökkel.

Rávilágítani a társadalmi egyenlőtlenségekre: Az amerikai pszichológusok már 2018-ban is többször kiálltak a társadalmi ügyek mellett, így például nem tűrték némán azt sem, amikor az USA-Mexikó határon a hatóságok elválasztották a bevándorló gyerekeket a szüleiktől.

2019-ben továbbra is a bevándorló és menekült emberek segítése lesz az egyik legkomolyabb kihívás a pszichológusok számára. Dolgozniuk kell például a szakemberek kulturális kompetenciáinak fejlesztésén, valamint rá kell jönniük, hogy hogyan támogathatnák a terepen dolgozó aktivistákat, illetve milyen módszerrel védhetnék meg őket a kiégéstől.

A nagy adat egyre nagyobb lesz: Húsz évvel ezelőtt még elég valószínűtlen volt, hogy több millió ember vegyen részt egy pszichológiai kutatásban. Ennek oka az volt, hogy abban az időben a vizsgálatok kivitelezése sokkal költségigényesebb és fáradtságosabb munka volt, mint ma, mert az alanyoknak személyesen kellett megjelenniük a laboratóriumokban.

Habár igaz, hogy az internetes adatgyűjtés még nem tökéletes, mégis 2019-ben már hatalmas lehetőséget nyújt a kutatóknak, hiszen az online kérdőíveket néhány perc alatt el lehet juttatni az emberek millióihoz.

A közösségi médiában csupán két kattintás kell ahhoz, hogy a kutatók tömérdek szöveget elemezhessenek, ezért az olyan hordozható eszközök világában, mint például az okosóra, már lehetőség van arra, hogy a tudósok új forrásokból merítsenek adatokat.

(Forrás: divany.hu)