Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Megdöbbentő tények a nagyvilágból

Tetszik a cikk?

Az űrt kutatjuk, pedig valójába a saját bolygónkról, és annak élőlényeiről, is keveset tudunk.
Sokat tudunk, mégis keveset a világról, amiben élünk, de ennek ellenére álmodozunk, hogy merre utaznánk el, mi lehet a Földön kívül, és léteznek-e paranormális dolgok.

Habár a mi generációnk már többet tud, mint a korábbiak, mégis még mindig rengeteg tény hallatán csak annyit tudunk mondani, hogy „nahát”.

Ilyen érdekesség az, hogy az emberi agy a teljes test súlyának nagyjából a két százalékát teszi ki, ám mégis ez a szerv használja fel az összes bevitt oxigén és kalória 20 százalékát.

Ugyancsak kevésbé ismert tény az, hogy az ember 300 csonttal születik, ám ebből több összenő, és ezért a felnőtteknek már csak 260 csontja marad.

Azt se biztos, hogy tudjuk, hogy a pillangók a lábukon keresztül is képesek az ízlelésre.

Nemcsak a pillangók érdekes állatok, hanem a delfinek is, akik mindig csak az egyik agyféltekéjüket pihentetik, ezért alvás közben is nyitva van az egyik szemük, és mozgásban maradnak.

A cápáról is van néhány meglepő tény, mint az, hogy a farkánál fogva, a hátára fordítva, transzba esik. Ha pedig megakadályozzák a mozgásban, vagy hátrafelé kezdik húzni, akkor megfullad. Ez azért van, mert az oxigén kiválasztásához folyamatosan előrefelé kell úsznia.

Azt is kevesen tudjuk, hogy a kék bálna a földön élő leghangosabb állat, mert 188 decibeles hanghullámai több ezer kilométerre is képesek eljutni az óceánban.

S, még egy érdekesség az állatvilágból. A zsiráfoknak, ahogy az embereknek is, 7 csigolya van a nyakában. A különbség csak az, hogy a zsiráfoknak sokkal termetesebbek a csontjai.

Ha meghalljuk a Mona Lisa nevet, akkor egyből a titokzatos mosoly jut az eszünkbe, pedig ennél sokkal érdekesebb, hogy a festményen látható Mona Lisának nincs szemöldöke, és szempillája.

Az űrrel kapcsolatban meglepő tény, hogy eddig 20 ember lépett a Holdra, ám közülük az utolsó 1972-ben, tehát több mint 40 éve nem járt ember az égitesten.

Azt talán tudjuk, hogy ki volt az, aki először utazott az űrbe, azt viszont nem, hogy mi volt az első étel, amit a világűrben ettek. Ez az almaszósz volt, és egy amerikai asztronauta ütötte el vele az éhségét.

S, ha már étel, akkor ejtsünk egy-két szót a világ első automata kenyérpirítójáról, ami kilökte magából a kenyeret. Ezt 1919-ben találták fel. Érdekesség azonban, hogy az első kenyérszeletelő gép csak 1928-ban jelent meg, tehát addig nem lehetett szeletelt kenyeret kapni.

Aktuális érdekesség, hogy 1938-ban a Time Magazin Adolf Hitlert választotta az év emberének. Most, 2014-ben, pedig Putyint jelölték a béke Nobel-díjra, ami azért érdekes, mert Oroszország most szállta meg a Krím-félszigetet.

Politika tekintetében az is meglepő, hogy az USA második elnöke, John Adams, és a harmadik elnöke, Thomas Jefferson 1826. július 4-én halt meg, csupán néhány óra eltéréssel.

Ennél sokkal kellemesebb tény, hogy Disneylandben nem árulnak rágógumit, mert Walt Disney nem akarta, hogy a vendégek kiköpött rágókba üljenek, vagy lépjenek, ezért kitiltotta a terméket a parkból.

Az ásításról azt tudjuk, hogy ragadós, de azt nem, hogy ez a hatás annyira erős, hogy már attól ásítanunk kell, ha elolvassuk az „ásítás” vagy „ásítani” szót.

S, végezetül az is egy érdekes tény, hogy a legnépszerűbb keresőmotor adatai szerint, a világban minden hónapban nagyjából 3 milliószor keresnek rá az „interesting facts”, azaz „érdekes tények” kifejezésre.

(Forrás: bien.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*