Van pár hordozható töltő, amire semmiképp sem húzható rá a szokványos jelző. Ezek a találmányok rendkívül érdekesek és innovatívak, a legkülönfélébb technológiákat vonultatják fel. Bemutatunk párat ezek közül, hogy tudjuk mivel fogjuk tölteni a jövőben telefonunkat, laptopunkat vagy a tabletet.

hot-cold-charger

Epiphany onE Puck

Kezdjük a legújabbal az összes közül, amivel akár egy csésze kávéval vagy egy jeges teával is feltölthetjük a telefonunkat.Ez az Epiphany onE Puck. Igaz még, csak prototípusról van szó, de a sorozatgyártást jövőre már el is kezdik. Két oldala van a töltőkorongnak, az egyik piros a másik kék. Az egyikre meleg, a másikra pedig hideg italokat lehet helyezni. A töltő a hőmérséklet-különbséget használja ki áramfejlesztés céljából. A 2014-ben boltokba kerülő töltő ára 150 dollár lesz.
A myFC nevű cég mutatta be a PowerTrekk márkanévvel rendelkező hordozható töltőt. Ennek a berendezésnek az érdekessége, hogy hidrogén-cellával rendelkezik, azaz vízzel működik. Csak vizet kell bele tölteni és a ritka nátrium-szilicid reakcióba lép a folyadékkal. A két anyag reakciójának hála hidrogén keletkezik. A készülékhez még a sáros víz vagy az olvasztott hó is megfelelő, hiszen a túrázók jelentik a célcsoportot. A termék ára 200 és 300 dollár körül mozog, a nátrium-szilicid patron pedig 4 dollár.

A szélenergia egyre népszerűbb, de egy meglepő koncepció elhozza ezt a megújuló energiát a hordozható készülékek töltésének területére is. Az eszköz neve AIRE, a feltaláló pedig Joalo Paulo Lammoglia. Ez az eszköz egy maszk, vezetékkel csatlakozik a mobiltelefonunkhoz. A maszk belsejében található két kis szélturbina, a turbinákat a légzésünk pörgeti, ez állítja elő az energiát. A készüléket bárhol lehet használni, de a legjobb, ha futás vagy kerékpározás közben használjuk. Például, hogy a futásunkat és a tekerésünket monitorozó alkalmazás, valamint a velejáró GPS használat ne merítse a telefonunkat. A szmogos nagyvárosokban pedig a légtisztító maszkok is lecserélhetők erre a berendezésre.

A Nokia is tervezi a mobiltelefon töltés forradalmasítását, ugyanis az érintőkijelző alá vékony fotovoltaikus napelemet helyezne. Mivel az okostelefonok szinte egészét befedi manapság a kijelző, elég nagy a felület jut az új típusú fotovoltaikus napelemek részére. A töltéshez nem csak természetes napfény, hanem a mesterséges fény is felhasználható. A telefonoknak ez az energia sajnos nem elég a teljes feltöltésre, de az üzemidő kellemes meghosszabbítására rendkívül alkalmas. A végére hagytuk a Pan Charger serpenyő alapú töltőt. Miközben főzünk benne valamit, a serpenyőből kivezetett kábelre csatlakoztathatjuk az eszközeinket. Ezek a hőenergia és az átalakító jóvoltából töltődnek. Szóval a művelet végén nem csak a hasunk, hanem a telefonunk akkumulátora is tele lesz.
Pan-Charger-Mobile-Phone-Charger-that-Needs-No-Electricity