Kiderült, hogy a közösségi oldal 700 ezer felhasználó hírfolyamát manipulálta, az ő tudtukon kívül.
Biztos, hogy mind észrevettük, hogy hirtelen eltűnnek emberek, kedvelt oldalak a Facebook hírfolyamából. Ez azért van, mert egy olyan algoritmust használ a honlap, aminek a célja az, hogy minél jobban javítsanak a felhasználói élményen, és hatékonyabban reklámozzanak.

A most kirobbant botrányban nem is erről van szól, hanem arról, hogy a Facebook egy héten keresztül manipulálta 700 ezer felhasználó hírfolyamát úgy, hogy erről őket nem kérdezték meg. A nemzetközi sajtó ezért emberkísérletet kiáltott, a közösségi oldal tulajdonosai pedig magyarázkodhatnak.

Adam Kramer, a Facebook munkatársa, és a tanulmány egyik atyja mély sajnálatát fejezte ki, amiért ennyire megijesztették az embereket. A kísérletet pedig azzal magyarázta, hogy a társaival, köztük két amerikai egyetemmel, úgy gondolták, hogy muszáj utánajárniuk annak a divatos állításnak, hogy a felhasználó rosszabbul érzi magát, ha azt olvassa a hírfolyamában, hogy a barátainak mennyi pozitív híre van, és ritkábban jelentkezik be az oldalra, ha csak negatív híreket lát.

A Facebook a közleményében leírta, hogy a kísérlet során nem fértek hozzá az emberek magánadataihoz, és az egész vizsgálat azt a célt szolgálta, hogy kiderüljön, változtatnak-e a felhasználók a posztolási szokásaikon attól függően, hogy milyen érzelmekkel találkoznak barátaik hírfolyamában.

Habár nem történt semmi rendkívüli, mégis például Jim Sheridan brit parlamenti képviselő hangsúlyozta, hogy a Facebook az emberek magánéletéről szóló szövegeket manipulálták, ami aggasztó. A politikus szerint az, hogy a Facebook és mások képesek az emberek gondolatait befolyásolni a politikában vagy más területeken nagyon veszélyes lehet. Amennyiben valóban ilyen könnyű irányítani mások gondolatát, akkor ki kell találni, hogy hogyan védhetnék meg őket, vagy legalább tájékoztatni kell őket arról, hogy mit művelnek mások a hátuk mögött.

Katherine Sledge Moore, az illinois-i Elmhurst College pszichológusa azok közé tartózik, akik szerint az egész kísérletnek nagyobb a füstje, mint a lángja, hiszen a Facebook állandóan befolyásolja a hírfolyamot, és annak alapján, amit a felhasználók elfogadtak, amikor regisztráltak, ez a kutatás nem volt ijesztő. A pszichológus hozzátette, hogy ráadásul a kísérlet eredménye sem okozott meglepetést.

A Facebook egyébként nem sértett jogszabályt, úgyhogy csak morálisan megkérdőjelezhető az, amit csináltak.

(Forrás: computerworld.hu)