Az első világháború alatt keletkezett nővérmagazinban találták meg az írónő nevét.

A Birt Pszichoanalitikus Társaság archívumában, egy magazin hasábjain bukkantak rá Agatha Christie eddig ismeretlen írásaira. A magazin Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg.

Payne akkor ismerkedett meg Christie-vel, amikor nővérként dolgozott az első világháborúban. A 60 oldalas, saját készítésű, szatirikus magazin, a Mit csináltunk a Nagy Háborúban ebből az időszakból származik, és Christie, Payne, illetve kolléganőik különféle írásait tartalmazza.

Olvashatóak benne novellák, versek, színdarabokat, sőt, még egy képregény is egy mérgezéses ügyről, amit Christie és a szintén nővérként dolgozó barátnői „követtek el”. A híres írónő elsősorban kérdezz-felelek rovatot vezetett, amiben képzeletbeli olvasók leveleire válaszolt. A válaszokat Agatha néniként írta alá. Emellett rejtvény oldalt és bírósági álhíreket is írt a magazinba.

A könnyed és pozitív hangvétele miatt biztos, hogy a belső nővérmagazint azért készítették a nővérek, hogy lelkesítsék magukat, hiszen naponta szembesültek a világháború szörnyűségeivel a Franciaországból hazatért brit háborús hősök révén.

Christie a magazin keletkezésének környékén írhatta az első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később híressé vált Hercule Poirot detektívvel a főszerepben. Akkoriban azonban még senki sem gondolta volna, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja megelőzni, ugyanis az első regénye kéziratát hat kiadó dobta vissza három év alatt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)