130 éve született A Gyűrűk Ura írója, akiről most meglepő dolgokat tudhatsz meg!Nagyon vallásos volt: Az író sokat imádkozott, gyakran áldozott és szentmisékre járt, a fiát pedig rávette, hogy tanulja meg egy teljes, latin, mise szövegét pár egyéb imádság mellett. Ebből világosan látszik, hogy Tolkien nem értett egyet a Vatikán azon döntésével, hogy mostantól az adott ország anyanyelvén is meg lehet tartani a szentmiséket. Ezt nyíltan fel is vállalta, ugyanis nem reagált a misék angol szövegeire, és olyan hangerővel adott latin választ, hogy azzal egyértelművé tette a gyülekezet számára az álláspontját.

Ki nem állhatta a nácikat: Az író szívből gyűlölte Hitlert és a náci pártot, amit nyíltan felvállalt. A hobbit majdnem nem jelent meg németül, mert az akkori náci törvények megkövetelték, hogy Tolkien igazolja az „árja” származását, amit ő megtagadott. Helyette inkább küldött egy levelet a kiadónak, amiben arról írt, hogy sajnos nincsenek zsidó felmenői, viszont rengeteg a zsidó származású barátja.

Később a fiának címzett levélben kifejtette, hogy szerinte sokkal jobb katona lenne most, mint amilyen az első világháborúban volt:

„Ebben a háborúban személyes harag is vezérel, amitől úgy gondolom jobb katona lennék most, 49 évesen, mint amilyen 22 évesen voltam. A haragomat az ellen a nyamvadt és tudatlan Adolf Hitler ellen érzem, aki tönkreteszi, megrontja, félreértelmezi és örökre elátkozza azt a nemes északi szellemet, ami egyedülálló mértékben formálta Európát, és amit mindig is szerettem, aminek igyekeztem megőrizni valódi ragyogását.”

Nem is Nagy-Britanniában született: 1892. január 3-án született John Ronald Reuel Tolkien, méghozzá Bloemfontein városában, az Afrika déli részén fekvő Oranje Szabadállamban, ami egy önálló búr köztársaság volt a XX. század elejéig, napjainkban viszont a Dél-afrikai Köztársaság és Lesotho része.

Tolkien és a családja 3 éves korában költözött vissza Nagy-Britanniába, majd egy évvel később elhunyt az édesapja. 12 évesen az édesanyját is elvesztett. Ezután az árván maradt Tolkien és a testvérei egy katolikus paphoz kerültek, méghozzá az édesanyja végrendeletének megfelelően, ugyanis az asszony nem akarta, hogy a még élő rokonaira bízzák a gyerekeket, nehogy protestáns nevelést kapjanak katolikus helyett.

Egyik hobbija az volt, hogy nyelveket talált ki: Tekintve, hogy Tolkien nyelvészprofesszorként dolgozott, nem meglepő, hogy más nyelveken is beszélt az angolon kívül. Az író tudott dánul, hollandul, franciául, gótul, görögül, olaszul, latinul, longobárdul, középangolul, óangolul, ónorvégül, norvégül, oroszul, szerbül, spanyolul, svédül, velsziül és középkori velsziül.

Mivel a felsoroltak közt akad jó pár már kihalt nyelv, így azoknak nagy hasznát nem vette a hétköznapokban, viszont a munkájában és a hobbijában jól jött neki. Például szívesen írt verseket ezeken a nyelveket. Az így keletkezett költeményei közül a Bagmē Blōma (A fák virága) című szerzeményt az elmúlt ezer év első gót nyelven írt műalkotásként tartja számon a közvélemény.

Emellett arra is felhasználta a hatalmas nyelvtudását, hogy saját nyelveket találjon ki. Így például a tündéknek kettőt is alkotott, a quenyát és a sindarint, amelyek közül az előbbi teljesebb és könnyebben tanulható.

Természetesen nemcsak a kihalt nyelveken írt verseket és dalokat, hanem a saját maga által kitalált nyelveken is, ezen szerzemények némelyike pedig szerepel is a szépirodalmi munkáiban.

Világháborús élményei ihlették A Gyűrűk Ura egy részét: Tolkien mindkét világháborúban részt vett. Az elsőben hadnagyként szolgált a Brit Expedíciós Haderő 11. zászlóaljában, Franciaországban, míg a másodikban kódfejtőként tevékenykedett a hátországban.

Bár mindkét háború szörnyű tapasztalatokkal járt, azok mégis az elsőben gyakoroltak rá nagyobb hatást, ugyanis testközelből élte át a borzalmakat. Ugyan Tolkien szerencsésnek érezhette magát, abból a szempontból, hogy a lövészárokrendszerekben eltöltött idő során összeszedett tetvek miatt krónikus lázzal járó beteg lett, ezért hazaküldték, de a barátai közül csak egy élte túl a világháborút.

Tolkien háborús élményei A Gyűrűk Urában is felfedezhetőek, így például az állóháború kilátástalansága, ami Frodó és Samu Mordor felé tartó menetelésében mutatkozik meg. Emellett az utóbbi karaktert azok a Tolkien alá beosztott katonák ihlették, akik soha nem panaszkodtak az embertelen körülmények miatt.

(Forrás: hu.ign.com)