MINDEN KUTYATARTÓ EGYIK LEGELSŐ PROBLÉMAKÉNT AZZAL TALÁLJA SZEMBEN MAGÁT, HOGYAN IS NEVEZZE EL KEDVENCÉT. MIVEL EGY ÉLETRE EZEN A NÉVEN FOGJA HÁZI KEDVENCÉT HÍVNI, HOSSZAS TÖPRENGÉS SZOKTA MEGELŐZNI A VÁLASZTÁST.
A VÉGTELEN LEHETŐSÉGEK TÁRHÁZA
Kutyanév választásnál számtalan lehetőség áll a rendelkezésünkre, hiszen nincs megszabva, hogy melyek közül választhatunk, senkivel nem kell jóváhagyatnunk, a legkülönfélébb és legeredetibb nevek sokaságából szemezgethetünk. Az egészen szokásostól úgymint Zsivány, Pajkos, Tenkes, Szolga az egészen extrém neveken át mindent használhatunk, így a kutyuli lehet például Zokni, Moha, Szög, Edison vagy esetleg Piskóta is.
TÖBBNEVŰ KUTYÁINK
Kutyáink amennyiben törzskönyvezettek, alapból viselni fogják kenneljük nevét, amelyből születtek. Ezek után adhatunk számára bármilyen hívónevet, amelyet majd a mindennapokban használhatunk. Ez hasonlóan mûködik, mint az öröklött családi és utónevünk. Ebünk ez esetben „nemesi” előcímként hordhatják kennel nevüket, amely a lehető legváltozatosabb lehet az Alsóbuckai Sophie-tól kezdve a Rákoskerti Ezüstön át a Szentmihályi Nero vagy Besevári Szivárványosig.
LEÍRÓ NEVEK
Sok kedvencnek nincs törzskönyve, főként, ha kutyamenhelyről, vagy az utcáról került hozzánk. Ilyen esetekben gyakran az állat egyik domináns belső vagy külső tulajdonsága dönthet a névadásban. Nevéből bárki előre sejtheti, amikor még csak elkiabáljuk magunkat és hangos szóval hívjuk magunkhoz kutyánkat, hogy hogyan is néz majd ki a szélsebesen felénk masírozó Bozontos, Copfos, Morzsa vagy Cékla kutyánk.
BESZÉLŐ NEVEK
Megkönnyíti a névadást, ha várunk néhány napot miután a kiskutya hozzánk került, így fény derülhet jellemének markáns jegyeire, ennek alapján találóan nevezhetjük el, amelyeket később mások hallva rögtön sejthetik, milyen kutyával is állnak szemben, ami esetleg segítség is lehet a felé történő közeledésben. Egy Harapós névnél tudni fogjuk, hogy ne merészkedjünk túl közel, míg egy Bársonykánál előre gyaníthatjuk finom-puha szőréről nevezték el. Vigyázzunk az Alamuszi, Átok, Bunyós, Betyár kutyákkal, míg biztosak lehetünk hogy barátságosak az Ábránd, Bohóc, Bamba, Cimbora vagy az Édes nevű ebek.
ŐSI MAGYAR GYÖKEREK
Sokan ragaszkodnak a „magyar klasszikus” nevekhez, mint például a Bodri, Kántor Buksi vagy Cézár. Sokszor irodalmi olvasmányaink alapján választunk, hiszen ki ne emlékezne híres Bogáncsunkra. Akadnak olyanok is, akik ha már magyar kutyát tartanak, akkor magyar nevet választanak hozzá. Így pulijainkat vagy pumijainkat elkeresztelhetjük Bodajnak, Ügyesnek, Tárnoknak, Tormának, Markosnak vagy Morajnak.
VEZÉNYSZÓ HELYETT
Fontos szempont a névadásnál, hogy a kutya meg tudja különböztetni a saját nevét a többi szótól, tehát nagyon gyakran használt kifejezésekre és vezényszavakra ne hasonlítson a neve. Éppen ezért kerüljük az Usgyi, Fogdmeg, Gyereide, vagy éppen a Takarodj neveket. Nem kimondottan előnyös olyan nevet választanunk (bármennyire is kreatívak és viccesek szeretnénk lenni) amit nem kiabálnánk a kutya után egy emberekkel teli parkban, vasárnap délután. Tele torokból hívogatni Lópikulát, Ezrest, Nyalókát, hangosan rendreutasítani Cédát, Fideszt vagy Gyurcsányt, nem mindig sodorhat minket a legszerencsésebb szituációkba.
A MÉRET A LÉNYEG!
A legtöbbször kölyökkutyának kell nevet adnunk, egy helyes, édes kis szőrmóknak. Csakúgy, mint egy gyermek esetében itt is gondolnunk kell arra, hogy a kutyát élete végéig elkíséri a neve, meg fog nőni és nem biztos, hogy például egy bernáthegyire később is illene a kölyökkorában adott Pöttöm név. Mindenképpen tisztában kell lennünk névadás előtt kutyánk végleges méretével, hiszen később viccesen hat, ha tacskóknak vagy uszkárnak Oroszlán, Táltos, Gigász, Testőr neveket, míg óriás snautzerünknek Tökmag, Tulipán vagy Szeplő nevet adjuk.
LÁNYOS FIÚK – FIÚS LÁNYOK
Elkerülendő, hogy fiú kutyának lányos hangzású, lány kutyának pedig fiús hangzású nevet adjunk, mert ezzel kedvencünket folyamatosan nevetség tárgyává tehetjük. Ez különösen akkor kellemetlen, ha házi kedvencünk a mi jóvoltunkból viseli magán a női nem jellegzetességeit, azaz kicsi lány kutyánk hajába csatokat és masnikat tűzünk és ennek ellenére Nérónak, Bélának, vagy Cézárnak hívjuk.
MOST KUTYA VAGY MI?
Érdekes névválasztás, amikor kutyánk egy másik állatfaj nevét kapja. Ilyenkor elgondolkodtató, hogy vajon miben is hasonlíthat a kutya Őzikére, Tücsökre, Keszegre, Ménesre, Bogárra vagy Tapsifülesre esetleg Fecskére. Elnevezhetjük viszont mesefigurákról kutyusunkat, hiszen kinek ne lenne gyerekkorából minimum egy kedvenc meseállatkája: Hófehérke, Pumukli, Vuk vagy Piroska.
ÉHESEN IHLETVE
Biztosan éhes gyomorral nevezi el kutyáját, aki Nokedli, Árpa, Csiperke, Pacal, Zacc, Prézli, Hurka vagy Lángos nevekkel illeti. Azonban mindenképpen kedveskedő, ha édességről kapunk ihletet. Marcipán, Torta, Csoki, Habcsók vagy Süti nevű ebünk más kutyatulajdonosok arcára is mosolyt csalhat majd.
FELELŐSSÉGTELJES MUNKAKÖRBEN
Régen a pásztorok sok esetben adtak a kutyáknak a munkájuk alapján nevet. Így gyakori volt a Terelő, Munkás, Pásztor, Betyár, Kemenes vagy Kapitány névre hallgató eb. Ez ma annyiban módosult, hogyha munkakutyáról, vakvezető, vagy egyéb segítő kutyáról van szó, azaz fontos hivatást tölt be kutyánk, akkor választhatunk ennek megfelelő Mentő, Bűvész, Csengő vagy Erőd nevet.
CELEBEK MINDENÜTT
Adhatunk nevet kedvenc színészünk, énekesünkről is. Így négylábú pajtásunk lehet Chuck Norris, Schwartzenegger de akár Britney vagy Mr. Bean is. Elnevezhetjük őket filmből, irodalmi műből vett példaképünk után, de meríthetünk a görög mitológiából, az ókori Róma, vagy a történelem bármely más korszakából is. Szép név lehet így a Mars, Zeusz, Ámor név. Vannak, akik egy kedves ismerősük vagy exük után nevezik el az ebet (szegény pára).
UTAZZUNK!
Aztán akadnak olyan eb tulajdonosok is, akik a földrajzi világatlaszból merítenek ihletet; addig böködnek csukott szemmel a lapokra, amíg meg nem találják a megfelelő nevet. Így találkozhatunk Rió, Atlanta, Milánó és Nápoly névre hallgató négylábúakkal.
KUTYÁNK NEVE RÓLUNK MESÉL
Amennyiben magunktól mégsem sikerül jó nevet választani, segít az internet több ezer megoldási javaslattal. Ha honfitárs kutyabaráttól szeretnénk segítséget kapni, akkor Winkler Róbert Kutya utónévkönyve a megoldás, amiben több mint 500 név közül választhatunk. Végül pedig egy alapvető megállapítás: akárhogy is nevezzük kutyánkat, az rólunk is sokat elmond, azaz mielőtt Betörőnek, Vodkának, Cédának, Tahónak vagy Suttyónak hívnánk őket érdemes belegondolni, hogy ezzel nem csak kutyánkról, magunkról is kiállítjuk a bizonyítványt.
Legutóbbi hozzászólások