December 21-én érkezik a folytatás, aminek első trailerje elárult néhány érdekességet.
Fekete Manta visszatér: Az előzetesből kiderült, hogy a filmben megérkezik David Kane, azaz Fakete Manta, aki az apja haláláért akar bosszút állni Aquamanen. Míg az első részben csak egy másodlagos gonosztevő volt, addig a folytatásban már Fekete Manta lesz a főgonosz.
Az első részben Aquaman elverte és a ruháját is tönkretette, ám a stáblistás jelenetből kiderült, hogy Dr. Stephen Shin megmentette Fekete Manta életét, aki azt ígérte a tudósnak, hogy elárulja neki az atlantiszi technológia titkát, ha segít neki megtalálni Aquamant. Amikor ez elhangzott, akkor egy nagy kötés volt Fekete Manta arcán, míg a folytatás előzetesében már látható a sérülés után maradt sebhely.
Bosszú Aquaman ellen: Fekete Manta nem titkolt célja az, hogy megölje Aquaman családját és elpusztítsa a királyságát. Az előzetesben látható is, hogy a hajójával megtámadja Atlantiszt, hogy Atlanna királynőt üldözi a felszínen pedig Arthur apjának otthona áll lángokban. Legutóbb abban a házban volt Arthur apja és a gyermeke. Az előzetesben az is látható, hogy Manta egy nagy sisakról indítható lézerrel végezz néhány halemberrel, akik valószínűleg csak munkába igyekeztek, úgyhogy Manta komolyan gondolta a fenyegetőzést, és ott üti Aquamant, ahol éri.
Fekete Manta új képességei és a Fekete Szigony: A film rendezője, James Wan, nemrég arról beszélt, hogy miközben Fekete Manta azon dolgozott, hogy valahogy helyreállítsa az első részben tönkretett, számára erőt adó ruháját, valami rendkívülire bukkant, ugyanis megtalálta a Fekete Szigonyt. Az előzetes alapján úgy tűnik, hogy ez a fegyver mágikus erővel ruházza fel a karaktert, akinek még a szeme is zölden világít.
A 2018-as első részben még csak egy hétköznap fickó volt, most azonban szupererőt szerzett, így egyenrangú ellenfele Aquamannek. Az előzetesből nem derült ki, hogy miféle nagy fenyegetést jelent az egész világra, de Atlanna arra figyelmeztet, hogy muszáj megállítani, mert ellenkező esetben elkerülhetetlen a globális összeomlás. Talán szó szerint összeomlik valami, esetleg a sarkköri jégtáblák?
Ez azért nem kizárt, mert a rendező elmondta, hogy szeretné, ha a filmnek lenne valami üzenete a környezetről és arról, ahogy az emberek a bolygóval bánnak.
A Fekete Szigony eredete: Fekete Manta a Fekete Szigonytól kapja az új erejét. Az előzetesben kiderült néhány dolog erről a tárgyról, amiről Orm meséli el, hogy Atlantisz első uralkodója, Atlan király idejéből származik, és a fegyver átok a hét királyságra nézve.
A Fekete Szigony zölden világító szemű vízizombik serege feletti hatalmat ad annak, aki birtokolja. A fegyver első gazdája valamiféle élőhalott király volt, ami emlékeztet Dead Kingre (azaz Halott királyra), aki a New 52-es Aquaman-képregény egyik történetében szerepelt.
Abban a sztoriban kiderült, hogy a Halott király valójában Atlan király, ám neki nem Fekete Szigonya volt, hanem egy mágikus botja, amivel irányítani tudta a borzalmas ároklakókat, akik az első filmben szerepeltek.
A második részben tehát a Halott király történetén csavarnak egyet, amit Fekete Mantára ruháznak, hogy fenyegetőbb ellenségnek tűnjön Aquaman számára. Ezt az elméletet támasztja alá az is, hogy a Halott királynak fagyos ereje volt, ami megmagyarázná az Aquaman 2. logója körüli sok jeget.
Aquababa és Aquapapa: A folytatás cselekménye kilenc hónappal az első rész után veszi fel a fonalat, ami azt jelenti, hogy megszületett Aquababy, aki valószínűleg Aquaman és Mera gyereke. A DC-rajongók azonban öröm helyett inkább bánatot érezhetnek, hiszen a hetvenes évekbeli képregényekben elrabolta és megölte Arthur Curry Jr-t Fekete Manta, tehát a gyerek veszélyben van.
Az ellenség ellensége: Ahhoz, hogy Aquaman le tudja győzni az új erővel rendelkező Fekete Mantát, segítőre van szüksége, erre pedig a legalkalmasabb személy a testvére lehet, ezért kiszabadítja az atlantisziak sivatagi börtönéből Ormot.
Ezzel kapcsolatban James Wan elmondta, hogy annak ellenére, hogy korábban antagonisztikus ellentét volt köztük, a második rész hajtóereje kettejük együttműködése, és a folytatás a köztük lévő „testvérrománcra” (bromance) összpontosít.
A rendező szerin Orm egy antihős, hiszen azt hiszi, hogy helyesen cselekszik a népe érdekébe. Ezt tiszteli benne Arthur, és szeretné, ha jó kapcsolatban állnának egymással, amire most meglesz minden esély, bár egyértelmű, hogy Orm nem valami lelkes.
(Forrás: hu.ign.com)
Legutóbbi hozzászólások