Meglepő érdekességek a színészről.Sokáig a szüleivel élt együtt: Habár sokan azért vágynak az anyagi függetlenségre, hogy leváljanak a szülőkről, mégis Michael B. Jordan mindig is azt tervezte, hogy ha elegendő pénze lesz, akkor vásárol egy ingatlant, ahol a családja minden tagjával boldogan együtt élhet.

A mamahotel itt teljesen más értelmet nyer, ugyanis a színész egy négy hálószobás, spanyol stílusú házat vásárolt 1.7 millió dollárért Kaliforniában, még 2015-ben, amikor is ő volt az egyetlen A-listás hollywoodi sztár, aki még a szüleivel lakott. Még Bradley Cooper és Jennifer Lawrence is azonnal elköltözött, ahogy megkapták az első millióikat.

Jordan természetesen nem azért akart a szüleivel maradni, hogy kiszolgálják. Ez bizonyítja például az, hogy saját maga vasalja a ruháit. Ugyanakkor hiába hatalmas a háza, az éjszakai meztelen nassolások okoztak néhány kínos pillanatot, ezért 2020-ban a sínész úgy döntött, hogy mégis jobb lesz külön élnie a szülőktől.

Produkciós cége a Legenda vagyok folytatásán dolgozik: Jordan a sokszínűség jegyében döntött úgy 2016-ban, hogy filmgyártó céget alapít, amivel a színészeket és a stábot is képviselni akarja. Az Outlier Society az Amazonnal és a legnagyobb stúdiókkal kezdett a produkciók gyártásába, aminek eredménye eddig a Bűntudat nélkül, a Napló kisfiamnak, a Szuperhőst nevelek című sorozat, A kegyelem ára, a Fahrenheit 451 és a Creed III. A tervek szerint még minimum két tucat filmet és sorozatot mutatnak be a közeljövőben.

A hírek szerint Jordan és Will Smith együtt fog dolgozni a Legenda vagyok második részén, ami már fejlesztés alatt áll, és amiről egyelőre annyit lehet tudni, hogy visszatér a 2007-es film forgatókönyvírója, az Oscar-díjas Akiva Goldsman.

A forgatókönyvíró elmondta, hogy bár Smith karakterre feláldozta magát az első film végén, hogy megmentsen két másik embert, mégis az alternatív befejezés miatt vissza lehet hozni. Ahogy a Constantine, úgy a Legenda vagyok folytatása is a Warner új tartalomgyártási stratégiájának a része.

Jordan terve az, hogy egy egész birodalmat épít fel, aminek egyik fontos mérföldköve az Outlier Society, ám emellett érdekeltségei vannak még a sport, a divat, a reklám és a marketing területén is.

Majdnem felhagyott a színészkedéssel: Amikor Jordan Los Angelesbe költözött, azzal a céllal, hogy komolyan beindítsa a színészi karrierjét, az ügynökségek ide-oda küldték, munkát viszont sehol sem kapott.

Mivel az általa kijelölt határidőre nem sikerült elérni a célját, ezért hajlandó lett volna hazaköltözni Newarkba, ám akkor összetalálkozott Andre Royóval, akivel a Drótban dolgozott együtt. Royo ráparancsolt, hogy kapja össze magát, hagyja abba az önsajnálatot, és legyen hálás, amiért ott lehet.

Nem sokkal ezután szerepet kapott a Red Tails: Különleges osztagban, amiért ugyan kevés pénzt kapott, ráadásul a jelenetét alaposan megvágták, mégis a forgatás és az ott szerzett élmények elég motivációt adtak neki ahhoz, hogy folytassa a színészkedést.

A tengerészgyalogos veterán apjától, aki hosszú ideig szkeptikus volt a fia modell- és színészkarrierjével kapcsolatban, örökölt fegyelemnek hála ma már igenis számolni kell Jordannel. A színész apja akkor értette meg a fia küldetését, amikor Jordan egyszer ájulásig dolgozta magát.

Nem áll rokonságban a legendás kosarassal: Habár a színész kosárlabdázott a középiskolában, mégsem áll rokonságban Michael Jordannel, ugyanis a nevét az apja, Michael A. Jordan után kapta. A nevében a B betű a „Bakari” rövidítése, ami szuahéli nyelven azt jelenti, hogy nemes ígéret.

Egy alkalommal a színész utalást tett a „technikai” rokonságra, de erről hosszabban nem beszélt. Találkozni azonban már találkozott Jordan és a kosaras egy All Star eseményen, ám ez alig tartott 10 másodpercig.

Tulajdonrészt szerzett egy Premiere League-ben játszó angol focicsapatban: Michael B. Jordan azt követően szerzett kisebbségi tulajdonrészt az AFC Bournemouthban, hogy William „Bill” Patrick Foley II. milliárdos üzletember cége megvásárolta a Premier League-ben játszó labdarúgócsapatot. A színész dolga lesz a globális marketing, illetve az AFC Bournemouth nemzetközivé tétele.

Az 1890-ben alapított csapat a harmadosztályban szerepelte a legtöbb időt, amivel rekorder. A 2014-2015-ös idényben első helyen végzett a bajnokságban, és a klub történetében első alkalommal feljutott az élvonalba, ahonnan aztán kibukott, de a 2022-23-as szezonban sikerült ismét bekerülni.

(Forrás: hu.ign.com)