Sztárok, akik utólag rossz döntésnek tartják, hogy szuperhősfilmben vállaltak szerepet.Terrence Howard – A Vasember, 2008: A 2008-as Vasember sikere hatalmas szerepet játszott a Marvel Moziverzum népszerűségében és általánosságban a szuperhősfilmek megítélésében, sőt, azt sem túlzás kijelenteni, hogy ez a film indította el hódítóútján a Marvel Moziverzumot.

Természetesen ehhez a sikerhez szükség volt egy karizmatikus főszereplőre. Kezdetben Robert Downey Jr. neve fel sem merült a Marvel vezetőségénél, hiszen egy börtönviselt színész, akivel kapcsolatban mindenki hallott a ’90-es évekbeli drogoktól túlfűtött balhéijairól.

A film rendezője, Jon Favreau és az abban Hadigépet alakító Terrence Howard azonban addig kampányolt a színész mellett mígnem a Marvel beadta a derekát, és Downey Jr-nak adták Tony Stark szerepét, de csak azt követően, hogy mindenki mást meghallgattak.

Ez volt az a fordulat, ami elhozta karrierje reneszánszát Downey Jr. számára, hiszen a korábbi botrányai miatt számkivetetté vált színész elképesztő népszerűségre tett szert Vasemberként. Ugyanakkor a folytatás előkészítésekor Downey Jr. kicsit sem elegánsan megpróbálta elhappolni Howard fizetésének jelentős részét, ami érthető módon, felháborította a színészt.

„Úgy fest, hogy az ember, akinek segítettem, igazi Vasemberré változott” – mondta a csalódott Howard, akit helyett Don Cheadle alakította Hadigépet a folytatásban.

Ryan Reynolds – Zöld Lámpás, X-Men kezdetek: Farkas: Ha Ryan Reynoldsról és szuperhősfilmekről van szó, akkor manapság a Deadpool jut mindenkinek eszébe, ám a színész már korábban is játszott képregényfilmekben.

Először a 2011-es Zöld Lámpásban, amiben Hal Jordant alakította, majd egy kisebb szerepben is feltűnt az X-Men kezdetek: Farkasban, amiben először alakította Wade Wilsont. Az utóbbi esetében Reynolds nem is akart szerepelni, mert úgy érezte, hogy az a Deadpool nem az, akit ő meg szeretne formálni. A Fox azonban közölte, hogy ha ő nem vállalja el a munkát, akkor találnak másik színészt az antihős szerepére.

Mivel Reynolds nem akarta elveszteni a szerepet, ezért ugyan vonakodva, de elvállalta az X-Men filmes megjelenését. Finoman szólva a színész se a Zöld Lámpásban, se X-Men kezdetek: Farkasban sem nyújtott emlékezetes alakítást, viszont szívesen élcelődött ezeken a szerepein a későbbi Deadpoolokban és minden alkalommal, ha ezekről kérdezik.

Edward Norton – A hihetetlen Hulk, 2008: A 2008-as év elsősorban a Vasember sikerétől volt hangos a Marvel számára, ám ugyanebben az évben mutatták be a kevésbé sikeres Hulk-filmet, amiben Edward Norton alakította a főszerepet.

A film kudarcában nagy szerepet játszott a színész, ugyanis mindenáron azt akarta, hogy az ő forgatókönyve alapján forgassanak. A szkript azonban csak néhány héttel a munka megkezdése előtt készült el, ami kreatív ellentéteket okozott.

Később Kevin Feige, a Marvel Studios vezetője, leginkább Norton összeférhetetlen viselkedésével magyarázta, hogy miért adták egy másik színésznek, Mark Ruffalónak, Hulk szerepét a 2012-es Bosszúállókban.

Mickey Rourke – Vasember 2., 2010: Tony Stark ellenlábasát, Ivan Vankót alakította Mickey Rourke a Vasember folytatásában. A színész komolyan vette a felkészülést, ugyanis keményen edzett és kigyúrta magát, hogy minél hitelesebb legyen, ráadásul három hónapig dolgozott a karakter akcentusán, aminek tökéletesítése érdekébe még Oroszországba is elutazott.

Rourke követeléseinek eredménye az is, hogy a gonosztevő extrém kinézetet kapott a filmben. Ugyanakkor azoknak az érzelmes jeleneteknek a java részét kivágták, amelyekben a színésznek komolyabban kellett színészkednie.

A csalódott színész erről így beszélt:

„Nagy kár érte, de az ő veszteségük. Ha agyatlan képregényfilmeket akarnak gyártani, akkor én azokból nem kérek, mert nem fogok annyit dolgozni és küzdeni, ha aztán az egész a vágóasztalon végezze.”

Jared Leto – Öngyilkos osztag, 2016: A nézők és a kritikusok sem voltak elragadtatva a 2016-ban bemutatott Öngyilkos osztagtól, amiről kiderült, hogy az abban Jokert alakító Jared Leto sem emlékszik vissza szívesen a szerepre.

Az Oscar-díjas színész csalódottságát főleg az okozta, hogy rengeteg jelenetét kivágták a filmből. Erről így beszélt egy interjúban:

„Maradtak egyáltalán olyan jelenetek, amiket nem vágtak ki? Annyira sokat kidobtak, hogy fel sem tudom sorolni mindet. Rengeteget kísérleteztünk Joker karakterével, amiből aztán szinte semmi sem maradt a kész filmben.”

(Forrás: hu.ign.com)