Ezeket a dolgokat talán nem tudod a 65 éves színészről.Carl Weathers nagyon berágott rá a Rocky IV. forgatásán: Lundgren számára az igazi áttörést Ivan Drago jelentette. Bár először nem nyűgözte le Sylvester Stallone-t, mégis tudta, hogy szüksége van erre a szerepre, ezért videókkal és fotókkal ostromolta Stallone-t, és annak ismerősét, ez a kitartás és elkötelezettség pedig elég meggyőzőnek bizonyult.

A forgatáson nem finomkodtak egymással a színészek, aminek következményeként akkora ütést kapott Lundgrentől Stallone, hogy megdagadt a szíve és kétszáznál is magasabb pulzussal kórházba kellett szállítani.

Nem ez volt azonban az egyetlen balhé, ugyanis amikor Lundgren és az Apollo Creedet játszó Carl Weathers a végzetes meccset forgatta, akkor a svéd annyira beleélte magát a szerepbe, hogy akkorát taszított Weathersön, hogy az beesett a ring sarkába.

Ezen annyira felhúzta magát Weathers, hogy azzal fenyegetőzött, hogy otthagyja a filmet. A forgatás le is állt négy napra, és Stallone töltötte be a békebíró szerepet a két fél között, valamint ő ígértette meg Lundgrennel, hogy kicsit visszavesz az erőszakosságból.

Még énekelt is, ráadásul egy Elvis Presley-számot: Lundgren igazán sokoldalú, ugyanis amellett, hogy színész, még vegyészmérnök, profi karatés, ráadásul belekóstolt a bokszba is, 47 évesen pedig kiállt a korábbi UFC-bajnok, Oleg Taktarov ellen, bár pontozással vesztett.

2010-ben a műsorvezetőként is bemutatkozhatott az Eurovíziós Dalfesztivál belépőjeként funkcionáló svéd Melodifestivalen házigazdájaként. Ebben a műsorban adta elő mély mozdonyhangján, nem is olyan rosszul, Elvis Presley 1968-as, A Little Less Conversation” című slágerét.

Majdnem szerepet kapott a Gladiátorban, de Ridley Scott eltanácsolta őt: A Dzsungelháború kivételével nem alakult túl jól Lundgren karrierje az 1990-es évek első felében, ugyanis a filmjei sorra kapták a negatív kritikát, de sokan őt magát is kritizálták.

Ennek vethetett volna véget a Gladiátor, ám 2008-ban Ridley Scott elárulta, hogy végül ő döntött úgy, hogy a színész nem alkalmas a Tigris nevű gall bajnok szerepére. Ugyanakkor Lundgren nem egészen így emlékszik a történtekre, ugyanis szerinte ő utasította vissza a munkát:

„Elolvastam a Gladiátor forgatókönyvét, amikor New Yorkban éltem, 1993-ban, vagy 1994-ben. Akkor úgy gondoltam, hogy pocsék, nincs benne semmi akció. Ez még akkor történt, amikor Russell Crowe és Ridley Scott nem került képbe. Arra nem emlékszem, hogy pontosan mi történt, de arra igen, hogy nem tetszett, ami öreg hiba.”

Vörös skorpióban az élete, az Aquamanben a férfiassága volt veszélyben: 1988-ban a Vörös skorpió című film dél-afrikai forgatását nehezítette a köztudottan rasszista Apartheid-rezsim miatt feszült politikai légkör, ráadásul Lundgren őrült és életveszélyes mutatványokat vállalt magára.

Ilyen volt például, hogy igazi skorpiók másztak a testén, igaz azok fullánkját gumiborítás fedte. Emellett háromszor is megharapta egy hiéna, ami miatt tetanuszoltást kapott. A színész legveszélyesebb jelenete azonban nem ezek voltak, hanem az, amelyben egy motorról ugrott át egy teherautóra. Lundgren elárulta, hogy az első nap a dublőre a nyakát törtre egy autóbalesetben, úgyhogy nagy bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy ő maga hajtsa végre a mutatványt.

Az Aquamanben esetében nagyon kényelmetlennek érezte a jelmezét Lundgren, ráadásul az óceán mélyi „lovaglásos” jelenetekben a rosszul kialakított hám szabályosan veszélyeztette a férfiasságát.

Betörtek az otthonába, de a betörők leléceltek, amikor meglátták a fotóját: 1994-ben házasodott össze Lundgren és a híres ékszerkészítő és stylist Anette Qviberg. A pár 2011-ig volt együtt, a házasságukból pedig két lány született.

A pár a spanyolországi Marbellába költözött, ugyanis amellett, hogy tetszett nekik a hely, még azt akarták, hogy a gyerekek Hollywoodtól távol nőjenek fel. A család egy darabig békében élt, egészen 2009 májusáig, ugyanis akkor három maszkos alak betört hozzájuk.

A színész nem tartózkodott a házba, de a felesége igen. Őt megkötözték és megfenyegették az ékszerekért és a pénzért. A betörők csak addig maradtak a házban, amíg meg nem láttak egy családi képet, amelyen felismerték a színészt, úgyhogy állítólag mindent hátrahagyva elmenekültek.

Néhány évvel ezelőtt Lundgren elárulta, hogy néhány dolgot magukkal vittek a bűnözők, és feleségénél, illetve az idősebb lányánál PTSD alakul ki az eset miatt, ami a pár válásában is szerepet játszott.

(Forrás: hu.ign.com)