Talán még nem hallottad ezt az öt dolgot John McTiernan klasszikusáról.A címszereplő eredetileg úgy nézett volna ki, mint „egy kacsa és egy gyík szentségtelen hibridje”: A forgatások közben derült ki, hogy a Boss Film Studios által elképzelt címszereplő kinézete nem valósítható meg. A teremtmény testfelépítése miatt a kosztümöt csak úgy tudták megalkotni, hogy a színésznek bele kellett bújnia a drótokról lógó hámba és gólyaláb-szerű eszközön kellett járnia.

Az egyik stábtag így emlékezett vissza erre az időszakra:

– Gondot jelentett, hogy a mexikói dzsungelben forgattunk, ahol esélyünk sem volt, hogy mindent az irányításunk alatt tartsunk a díszletektől a hangokig, ezért egy olyan teremtményre volt szükségünk, amely magától képes mindenre, ami a filmben látható, tehát például harcol, mászik és ugrál. Ezt nem lehetett megtenni a Boss Film Studios-féle kosztümben.

A film címszereplőjének ugyanaz kölcsönözte a hangját, aki Optimus fővezért is „megszólaltatta”: Peter Cullen többek között szinkronizálta Fülest több Micimackó-sorozatban, a Chip és Dale – A Csipet Csapat Kvarg Lipótját és Optimus fővezért, ezért nem csoda, hogy McTiernanék őt kérték fel a Ragadozó címszereplőjének szinkronizálására.

A szinkronszínész azonban először nemet mondott, mert egy ideig nem akart szörnyhangokat kiadni, ugyanis a legutóbbi hasonló munkája, az 1986-os King Kong visszatér, teljesen tönkretette a torkát.

Később Cullen meggondolta magát, méghozzá saját bevallása szerint akkor, amikor megmutatták neki azt a jelenetet, amelyben lekerült a sisak a főszereplő arcáról, ami arra a haldokló, hátán fekvő tőrfarkú rákra emlékeztette, amelyet még gyerekkorában látott. Ez annyira megihlette, hogy hamarosan kitalálta a lény kattogó-morgó hangját.

A forgatás alatt egy külön stáb figyelt arra, hogy a dzsungel mindig zöld legyen: Azt feltételezhetnénk, hogy a mexikói dzsungel tökéletes helyszín egy szinte végig a vadonban játszódó film forgatásához, ám a Ragadozó operatőre, Donald McAlpine elárulta, hogy akadtak gondok a helyszínnel:

– Csak azért fizettünk egy csapat helybélit a dzsungelben töltött idő alatt, hogy zsákszámra hordják nekünk a leveleket, mert néhány órányi felvétel után mindig egy széttaposott baseball-pályára hasonlított a föld. Körülbelül óránként hívtuk a „leveles csapatot”, mire megjelent harminc-negyven ember, hogy több mázsa levelet szórjon szét a helyszínen.

Eredetileg Jean-Claude Van Damme formálta volna meg a Ragadozót: Az 1988-as Véres játék és az 1989-es Kickboxer – Vérbosszú Bangkokban akciósztárt csinált Jean-Claude Van Damme-ból, ám a nyolcvanas évek elején még szabályosan könyörgött a casting igazgatóként dolgozó barátjának, Jackie Burchnek, hogy szerezzen neki munkát. Emiatt kerülhetett elő a neve a Ragadozó kapcsán.

Erre Burch így emlékezett vissza:

– Jean-Claude folyton bejött hozzám, hogy bemutassa a legújabb mozdulatait, aztán megkérdezte, hogy nincs-e neki való szerepem. Végül azt mondtam Joelnek, hogy remek választás lenne a Ragadozó szerepére, mivel senki sem mozog úgy, ahogyan ő.

A belga színész természetesen megragadta a lehetőséget, és még tesztfelvételeken is részt vett, de a szerepet végül Kevin Peter Hall kapta. Arra, hogy miért, több elbeszélés is született. Az egyik szerint a Joel Silvernek nem tetszett, hogy Van Damme még ebben a szerepében is kickboxolni akart.

McTiernan szerint a színész ügynöke hibázott, mert egy olyan filmbe akarta beleerőltetni, amiről azt sem tudta, hogy pontosan mi. Maga Van Damme viszont azt állítja, hogy a probléma igazi oka az volt, hogy nem azt az öltözetet adták rá, mint amiről eredetileg szó volt, ő pedig majdnem megfulladt a Ragadozó-ruhában, ami kétszer akkora volt, mint ő. Emiatt mozogni sem tudott benne, így azokat a mozdulatokat sem tudta megcsinálni, amelyek miatt egyáltalán felvették.

A film egyik leghíresebb jelenete igazából a „fegyverek impotens mivoltáról” szól: A Ragadozó egyik jelentében a kommandósok perceken át lövik az üres dzsungelt, amiről a rendező így beszélt:

– Úgy hitem, hogy az embereknek van egyfajta perverz vonzódása a lőfegyverek iránt, ezért forgattam egy jelenetet, amelyben a szereplők előveszik a puskáikat és letarolják a dzsungelt. Ezzel a jelenettel a lőfegyverek impotenciájára szerettem volna rávilágítani, ami valószínűleg pont az ellentéte volt annak, mint amire felvettek.

Hozzátette, hogy „nem akarta azt reklámozni a kiskorúaknak, hogy a fegyverek klasszak.”

(Forrás: hu.ign.com)