Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad a színészről.Kioktatta Peter Jacksont arról, hogy milyen hangot ad ki egy ember, akit leszúrnak: Christopher Lee egyszer ellentmondott a rendezői utasításnak, ugyanis nem tartotta hitelesnek azt a hangot, amit Jackson várt tőle, amikor Kígyónyelv hátba szúrja Szarumánt. A színész elmondta a rendezőnek, hogy többször látott hasonló halálesetet a II. világháborúban, úgyhogy jól tudja, hogy miről beszél, Jackson pedig elismerte, hogy ezt Lee jobban tudja nála.

A középkor legfontosabb uralkodójának a sarja volt: Lee arisztokratikus tartása a génjeiben volt, hiszen a színész nem egy hétköznapi családja sarjaként jött a világra 1922. május 27-én Londonban.

Az anyja Estelle Marie grófnő volt, aki Európa egyik legősibb nemesi családjához, az olasz Carandini famíliához tartozott, ezért a családfája egészen Nagy Károlyig vezethető vissza. A Római Birodalom bukása után széttagozódó Európában Nagy Károly hozta létre a Francia Birodalmat, a pápa pedig időszámításunk után 800-ban koronázta császárrá, amivel tulajdonképpen elkezdődött a középkor.

A színészt II. Erzsébet ütötte lovaggá azokért a tettekért, amelyeket a brit dráma szolgálatban tett.

Harcolt a II. világháborúban: Lee fiatal felnőttkorát beárnyékolta, hogy kitört a II. világháború. A színész édesapja a brit királyi zászlóalj alezredeseként dolgozott, és szolgált a második búr háborúban, Lee maga is bevonult a seregbe, méghozzá 1939-ben. Önkéntesként a finnek oldalát harcolt a téli háborúban a skandináv országot megtámadó Szovjetunió ellen, majd később csatlakozott a légierőhöz.

Lee többször azt állította, hogy kémkedett is. Bár ezt túlzásnak tartották tőle, az mégis tény, hogy a légierő hírszerző tisztjeként szolgált, valamint harcolt Európa és Afrika több hadszínterén is. Lee azok között a szövetséges katonák között volt, akik elsőként látták a felszabadított koncentrációs táborok borzalmait, amivel kapcsolatban azt mondta, hogy lehetnek bármilyen ijesztőek, véresek a filmjei, azok azért nem zaklatják fel különösebben, mert nyomába sem érnek a haláltáborok horrorjának.

A II. világháború vége után Lee nácikra vadászott világszerte, majd 1946-ban leszerelt. Ezen tények ismeretében elég ironikus, hogy másfél évtizeddel később azért nem kapta meg az 1962-es II. világháborús történet, A leghosszabb nap egyik szerepét, mert annak alkotói szerint nem nézett ki katonának.

Szemtanúja volt Franciaország történetének utolsó nyilvános kivégzésének: Habár Lee mindig is vonzódott a hátborzongató szellemtörténetekhez, mégis elég traumatikus volt az első találkozása a halállal.

Ez a sokk 17 éves korában érte, amikor a francia Riviérára utazott, hogy meglátogassa az ott nyaraló nővérét. A szállása Párizsban volt annál a barátjánál, aki tudósítóként dolgozott. Ez a barát hívta el Versailles-ba a német sorozatgyilkos, Eugen Weidman lefejezésére.

Ez volt Franciaország utolsó guillotine által végrehajtott nyilvános kivégzése, ami elég mély nyomott hagyott a színészben, aki így írt az élményéről az önéletrajzi könyvében:

„Amikor a penge lecsapott, akkor úgy éreztem, hogy én is meghalok.”

Ötven évvel Weidman lefejezése után Lee hasznát vette a traumatikus élménynek, ugyanis az 1989-es francia forradalomban ő játszotta az első Francia Köztársaság fő végrehajtó hóhérját, Charles-Henri Sansont, aki többek között, XVI. Lajost is kivégezte.

Az egyetlen színész A Gyűrűk Ura stábjából, aki találkozott J.R.R. Tolkiennal: Lee nagy rajongója volt J.R.R. Tolkien műveinek, amit az is bizonyít, hogy elmondása szerint a kiadásuk után minden évben elolvasta A Gyűrűk Ura-trilógia darabjait.

Lee ráadásul találkozott is a híres íróval, méghozzá egy oxfordi kocsmában, az ötvenes években. Erről később így mesélt a színész:

„Ott ültünk a sörünkkel, amikor valaki azt mondta, hogy nézzük ki sétált be. Tolkien professzor volt az. Kis híján leestem a székemről, nem is tudtam, hogy még él. Jámbor ember benyomását keltette, pipázgatott, úgy sétált, mint egy angol atyafi, aki érzi a lába alatt a talajt. Egy igazi zseni volt, csodás intellektussal. Valaki ismerte közülünk, aki odaszólt neki, hogy ‘Ó professzor, professzor…’, ő pedig odajött hozzánk. Mind kérdezgettük, hogy hogy van, amire ő csak hümmögött.”

A kocsmai jelenetnek köszönhetően ő volt az egyetlen a Peter Jackson által rendezett A Gyűrűk Ura-trilógia szereplői közül, aki elmondhatta magáról, hogy találkozott a történetet író Tolkiennal.

(Forrás: hu.ign.com)