Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a 45éve bemutatott filmről.Bár a stúdió Chewbacca meztelensége miatt aggódott, Amerikában majdnem „gyerekfilmes” besorolást kapott a Star Wars: Már az első koncepciós vázlat láttán aggódtak a 20th Century Fox vezetői amiatt, hogy Chewbacca tulajdonképpen meztelenül szerepel a Star Warsban, ezért azt tanácsolták, hogy legalább egy rövidnadrágot adjanak rá, még akkor is, ha nagyon röhejesen nézne ki.

George Lucas azzal nyugtatta meg a stúdió fejeseit, hogy a vukinak nincs nemi szerve, úgyhogy semmi szükség ruhára. Ugyanígy gondolta a korhatár-besorolást végző MPAA is, méghozzá annyira, hogy „G” kategóriában akarták tenni a filmet, ami ugyan a mindenki által megtekinthető kategória, de a köztudatban úgy él, hogy ezt a besorolást csak gyerekfilmek kapják, ami nem lett volna túl vonzó a Star Wars célközönségének, azaz a tinédzsereknek, fiatal felnőtteknek.

Charles Lippincott, a film PR-osa elmondta, hogy úgy sikerült megszerezni a „PG” („nem minden való benne kisgyerekeknek”) besorolást, hogy a 20th Century Fox szervezett még egy tesztvetítést, ahol egy 5 éves kisfiú elsírta magát, amikor Darth Vader megfojtott egy lázadót.

A Tatuin eredetileg dzsungelbolygó volt, de Lucasék megbánták, hogy sivatag lett belőle a pokoli tunéziai forgatás miatt: George Lucas kezdetben sivatag helyett dzsungelbolygóként képzelte el a Tatuint. Gary Kurtz producer már talált is jó helyszínt a Fülöp-szigeteken, ám akkor a rendező meggondolta magát, mert túl veszélyesnek és megterhelőnek találta a dzsungelben való forgatást, ezért homoksivataggá változtatta Luke lakhelyét, a forgatás helyszíne pedig Tunézia lett.

A munka azonban ott sem ment könnyen. Gondot okozott például, hogy a száraz, forró időjárással megáldott észak-afrikai országra ötven éve nem látott zivatar csapott le 1976 márciusában, így semmit sem lehetett látni.

Míg a felhőszakadás ritkaságnak számított a környéken, addig a homokviharok elég gyakoriak voltak, ami miatt egymás után hibásodtak meg vagy nem működtek megfelelően az elektromos berendezések.

Mindennek tetejébe még összetört a C-3PO-t megformáló Anthony Daniels bal lábán a műanyagból és üveggyapotból készült borítás, ami miatt megsérült. A problémákkal teli tunéziai forgatás miatt nem csoda, hogy Lucas alaposan túllépte a gyártási folyamat határidejét.

Lucasnak majdnem ráment az egészsége a forgatásra, Mark Hamillnek meg elpattant egy ér az arcában a sok vízalattizástól: A határidők szorítása és a pénz fogyása mellett a stáb tagjaival, főleg Gilbert Taylor operatőrrel való állandó vita alaposan megnehezítette a forgatást Lucas számára.

A felvételekkel járó hatalmas stressz nem maradt következmények nélkül, ugyanis az egyik nap a rendező mellkasi fájdalmakra panaszkodott, és mivel attól félt, hogy szívrohamot kapott, kórházba kellett vinni. A vizsgálatokból kiderült, hogy kimerült és magas a vérnyomása, ezért lassítania kell, de azt Lucas nem tehette meg.

A rendező mellett Mark Hamill egészsége is megsínylette a forgatást. Neki egy ér pattant el az arcában, amikor a Halálcsillag hulladék-megsemmisítőjében a tényleg koszos víz alatt túl sokáig tartotta vissza a lélegzetét. Mivel a sérülés jól látható volt, ezért a színésznek csak az egyik oldalát lehetett filmezni.

A Darth Vadert játszó David Prowse összerúgta a port Lucasszal, szerinte „fordított rasszizmus” áldozata lett: A Darth Vader alakító, 198 centi magas testépítő, David Prowse tökéletes választás volt a szerepre, kivéve az akcentusát és az eltúlzott hangját, ami komikussá tette a félelmetesnek szánt karaktert, amiért a stáb ráragasztotta a „Darth Farmer” gúnynevet.

Prowse-t az is zavarta, hogy a rendező csak minimális instrukciókat adott neki, ám a legjobban az dühítette fel, amikor kiderült, hogy állítása szerint a tudtán kívül, felkérték James Earl Jonest Drath Vader utószinkronjára.

Mivel Jones afroamerikai, ezért Prowse úgy gondolta, hogy „fordított rasszizmus” áldozata, méghozzá azért, mert biztos, hogy a stúdió félt a közönség reakciójától, amiért csak fehér színészekből áll a Star Wars szereplőgárdája.

Ezzel a váddal a probléma csak az volt, hogy Jones neve eredetileg nem szerepelt volna a stáblistán, a nézők nagy része pedig nem tudta, hogy ki ő, tehát arról sem volt fogalmuk, hogy afroamerikai színészről van szó.

Lucas és a színész viszonya olyannyira elmérgesedett, hogy a rendező 2010-ben kitiltotta a hivatalos rajongói találkozókról.

(Forrás: hu.ign.com)