Tudd meg, hogy mi történt az egykori gyerekszínészekkel!Bár minden évben készülnek új karácsonyi filmek, mégis akad néhány, amelyet bár évtizedekkel ezelőtt mutattak be, mégis még ma is népszerű. Ugyan az alkotások időtlenek, mégis a bennük szereplő gyereksztárok már mind felnőttek. Lássuk, hogy mi történt velük a híres szerepük óta!

Taylor Momsen, A Grincs Cindy Louja: A színész-énekesnőTaylor Momsen egyik legismertebb alakítása A Grincs, amiben 7 évesen játszotta el a főszereplő kislányt. A film forgatása idején Momsen már tapasztalt gyerekszínésznek számított, ugyanis az első szerepét, ami egy reklámban volt, 3 évesen kapta.

A Grincs után megkapta a 2002-ben bemutatott Jancsi és Juliska főszerepét, majd szerepelt a Kémkölykök második részében, és kis híján ő kapta Hannah Montana szerepét Miley Cyrus helyett. A valódi áttörést azonban nem ezek a szerepek, hanem A pletykafészek hozta el neki, amiben ő alakította Jennyt.

A szerep után inkább a zenei karrierjével kezdett foglalkozni, aminek eredményeként berobbant a brit zenei életben a The Pretty Reckless nevű bandájával, aminek idén már a negyedik albuma jelent meg.

Daniel Tay, a Mi a manó? Michaelje: Will Ferrell karakterének a kistestvérét játszotta az akkor 12 éves Daniel Tay a Mi a manó? című filmben. A mozi után ugyan még kapott néhány szerepet, köztük a Brooklyn törvényeiben, mégis végül elhagyta a színészi pályát és tanárnak állt. Napjainkban egy felvételiztetéssel foglalkozó tanácsadó cégnél oktató.

Eric Lloyd, a Télapu Charlie-ja: Csak 8 éves volt Eric Lloyd, amikor Charlie-t alakította a Télapuba, ám mégsem ez volt az első szerepe, ugyanis a színészkedést 2 évesen kezdte el. Lloyd látható volt a The Wonder Years, a Laurie Hill és a Jesse című sorozatokban, ám a Télapu 3. után úgy döntött, hogy felhagy a színészkedéssel, hogy inkább a zenével foglalkozzon. Napjainkban a 34 éves Lloyd zenei producerként és a Radiomason nevű banda tagjaként dolgozik.

Lulu Popplewell, az Igazából szerelem Daisyje: 12 évesen alakította Emma Thompson karakterének lányát Lulu Popplewell az Igazából szerelem című híres filmben, ami után el is hagyta a színészi pályát.

A napjainkban író és standup-komikus Popplewell elárulta, hogy mindig kínosan érzi magát, amikor szóba hozzák a filmet, ugyanis szerinte alig volt szerepe, és nem is kellett nagy tudás ahhoz, hogy eljátssza, ráadásul jó véleménnyel sincs a filmről, sőt, ahogy telik az idő, úgy találja egyre bénábbnak, főleg azért, mert passzív tárgyként kezelik benne a női karaktereket.

Miffy Englefield, a Holiday Sophie-ja: 7 évesen kapta meg Jude Law lányának, Sophie-nak a szerepét a Rebecca Englefield néven született gyerekszínész a Holiday című romantikus filmben. Habár a kislány imádta a munkát a filmbeli apukáját játszó színésszel, és annak szerelmét alakító Cameron Diazzal, végül mégsem folytatta a pályát.

Englefield esetében a Holiday volt az utolsó film, amiben szerepelt, ugyanis az őt és a két testvérét egyedül nevelő apukájának nem volt ideje arra, hogy állandóan castingokra vigye a kislányt. Napjainkban a 21 éves Englefield punk zenészként és baristaként dolgozik, ami mellett neveli az áprilisban született kislányát.

Mara Wilson, a Csoda a 34. utcában Susanje: 7 évesen alakította Susant Sir Richard Attenborough 1994-ben megjelent, Csoda a 34. utcában című filmjében Mara Wilson, aki annak ellenére, hogy Los Angelesben nőtt fel és szinte egész gyerekkorában színészkedett, mégis csak hobbiként gondolt a szakmára.

Wilson játszott a Mrs. Doubtfire – Apa csak egy van és a Matilda című filmekben is, majd felhagyott a színészkedéssel, ugyanis az édesanyja nem sokkal azután halt meg, hogy befejezte a Matilda forgatását. A haláleset után Wilsont már nem érdekelte a filmvászon.

A döntését így magyarázta a 34 éves Wilson:

„A filmszínészkedés nem valami szórakoztató. Folyton ugyanazt kell csinálni, amíg a rendező azt nem mondja, hogy most jó, úgyhogy nem add elég teret a kreativitásnak.”

Miután Wilson 12 év után felhagyott a színészkedéssel írni kezdett, 2016-ban pedig megjelentette a saját emlékiratát. Ezenkívül a mentális betegségek szószólójaként is dolgozik, ugyanis 12 éves korában kényszerbetegséget diagnosztizáltak nála.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)