Magánéleti gondjai teszik tönkre az amerikai színész karrierjét.A zűrös családból származó Armand Douglas – becenevén Armie – Hammer középiskolásként döntötte el, hogy színész lesz, amit annyira komolyan gondolt, hogy a 11. osztály már el sem végezte.

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ebben közrejátszott az is, hogy kidobták a katolikus magániskolából, miután kiderült, hogy a Harcosok klubjából inspirálódva öngyújtófolyadékkal gyújtogatott az iskolán kívül.

Új iskola keresése helyett inkább ügynököt szerzett, majd belevetette magát a színészkedésbe. 2011-ben J. Edgar egyik mellékszerepével nyűgözte le a kritikusokat, viszont már ebben az időszakban sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben a színésszel, de persze a gazdag családból származó, sármos hírességeknek könnyebben megbocsájt a közvélemény. Ugyanebben az évben, amikor Armie és az egyik barátja Texas államon utazott át, megállították őket egy ellenőrzőpontnál, ahol a drogkereső kutya marihuánát talált. A színész az előzetesben éjszakázott.

Az ezt követő években a színész azért dolgozott, hogy felírja a nevét az A-listát sztárok sorába, de a filmjei folyton alulteljesítettek a mozi pénztáraknál. Valószínű, hogy ezek a bukások voltak azok, amelyek miatt Armie úgy döntött, hogy újradefiniálja magát színészként.

Ugyanakkor ez sem ment könnyen, ugyanis 2016-ban az Egy nemzet születésében fontos szerepet játszott, amiért közönségdíjat és a zsűri nagydíját is átvehette a Sundance filmfesztiválon, ám hamarosan szexuáliserőszak-botrányba keveredett a történelmi dráma írója és rendezője, Nate Parker, így a film népszerűsége is alaposan megcsappant.

Armie igazán nagy elismerést a 2017-es Szólíts a neveden című Oscar-kedvenc filmmel szerzett, amiért Golden Globe-jelölést is kapott, aminek a nagyon vallásos anyja, Dru, kicsit sem örült. Habár a színész szereplésével készült blockbusterek sorra megbuktak, mégis Armie a tökéletes hollywoodi filmsztár benyomását keltette, s talán ez volt az, ami miatt Hollywoodtól újabb és újabb esélyeket adott neki.

A tökéletes filmsztár kinézethez azonban hasonlóan tökéletes házastárs illik. Armie 2010-ben vette feleségül az ugyancsak a szórakoztatóiparban dolgozó Elizabeth Chamberst. A pár első gyermeke, egy lány, 2014-ben született meg, majd 2017-ben érkezett egy fiú is.

Armie az utóbbi érkezésekor bevallotta a feleségének, hogy megcsalta, s ugyan esküdözött, hogy egyszeri alkalomról volt szó, mégis néhány évvel később Elizabeth rájött, hogy a férje megint félrelépett.

A koronavírus-járvány idején Armie egy időre elhagyta a családját, majd mikor visszatért, akkor a feleségének küldte el azt az üzenetet, amelyet a szeretőjének szánt. Elizabeth hamarosan beadta a válókeresetet, amit 2020. július 10-én az Instagramon hoztak nyilvánosságra.

A család egyik ismerőse szerint Armie úgy kezdett viselkedni a válás után, ahogy az apja, Michael: folyton bulizott, csajozott, piált és néhány hónap alatt öt tetoválást is szerzett, köztük a „chaos” (káosz) szót, amiről azt mondta, hogy azt akarja, hogy az élete is abba torkolljon.

A válás óta két „komolyabb” barátnője volt, akik ugyanúgy meséltek a kapcsolat alakulásáról: kezdetben lenyűgözte őket Armie sármja, romantikus gesztusai, őszinte vallomásai, melyek során elmondta, hogy milyen zűrös a kapcsolat az apjával, a közeli rokonaival és milyen szörnyű gyerekkora volt, ezzel ügyesen megsajnáltatva magát, majd jött a szex, amely során egyre durvább dolgokra vette rá a partnereit.

Az idei év januárjában megjelent screenshotok egyikén az alábbi szöveg szerepelt, s részben ez volt az, ami miatt a színész elvesztette szinte minden hollywoodi munkáját:

„Teljes mértékben kannibál vagyok. Basszus. Ezt ijesztő így bevallani. Még soha nem ismertem be senkinek. Egyszer kivágtam egy élő állat szívét, majd még melegen megettem.”

Ugyanebben az időben több nő is előállt azzal, hogy Armie bántalmazta őket a kapcsolatuk vagy az együttlétük során. A 2016 és 2020 közötti beszélgetésekről készült screenshotok között rengeteg akad, amely a színész szexuális fantáziáit, köztük erőszakot, csonkítást, kannibalizmust taglal.

Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy Armie máig tagadja, hogy ezek tőle származnak, ráadásul egyelőre egy kereset vagy vádemelés se született ellene.

(Forrás: hu.ign.com)