A legjobb modern fekete-fehér filmek

Tetszik a cikk?

Alkotások 1980-tól napjainkig, amelyek érdemes megnézned!Shop-stop (Clerks, 1994): A kis költségvetésű független filmesek azért választják a fekete-fehér technikát, hogy ezzel teremtsenek egyedi hangulatot, amivel kitűnhetnek a tömegből. Emellett sokáig anyagi okok is állhattak a döntés hátterében, mivel a digitális korszak előtt a hagyományos filmnyersanyagok időszakában sokszor olcsóbb volt a fekete-fehér. De az utómunka költségeiből is lefaraghattak ezzel a megoldással.

Kevin Smith esetében a bemutatkozó filmje, a kisbolti dolgozók, a videotékások és a környéken logó fűdílerek hétköznapjait bemutató Shop-stop készült fekete-fehér technikával. A generációs mozi annyira alacsony büdzsével készült, hogy ezért sokféle világítási technikával készült, mert azt használták fel, amit éppen el tudtak kérni.

Ez elképesztően macerássá és drágává tette volna az utómunkát, ha színesbe készült volna a film, ám a fekete-fehér megoldás esetében nem kellett összehozni a különféle színhőmérsékleteket a fényelésbe.

Az ember, aki ott se volt (The Man Who Wasn’t There, 2001): Egyértelmű, hogy a Coen-testvérek sem maradhattak ki a fekete-fehér film rendezésből. Az ő alkotásuk egy morózus, szótlan és jelentéktelen kisvárosi borbély történetét mesélte el, s mivel ez egy film noir, ezért kézenfekvő volt, hogy fekete-fehérben fog elkészülni, mivel ez hozzátartozik a műfajhoz, ami leginkább akkor létezett, amikor színes film még nemigen állt rendelkezésre. Az, aki ott sem volt nyersanyagát színes filmre forgatták, hogy aztán majd fekete-fehéren hívják elő, de a labor valamit elrontott, ezért létezik egy színesben előhívott verzió is.

Sin City – A bűn városa (Sin City, 2005): Ahogy a Schindler listája, úgy a Sin City is csak kis csalással kaphat helyet a legjobb modern fekete-fehér filmek sorában, mert olykor előfordulnak benne színes foltok. A később színessé tett részleteket zöldre vagy kékre kellett színezni a forgatáson, míg a kifröccsenő fehér vérhez fluoreszkáló piros festéket használtak fel.

Robert Rodriguez képregényadaptációja azért lett fekete-fehér, mert az alapjául szolgáló Frank Miller képregény is az, ráadásul a műfaja film noir, amihez hozzátartozik ez a megvalósítás.

Werckmeister harmóniák (2000): Tarr Béla számára a fekete-fehér nemcsak forma, hanem létállapot is, hiszen annak és a hosszú beállításoknak az ontológiai lényege az, hogy az idő csak telik, de nem múlik. Ezt a Werckmeister harmóniák kisvárosába ellátogató kitömött bálna, majd az annak köszönhetően bekövetkező vész történetével sikerült a legkompaktabban megvalósítania.

Halott ember (Dead Man, 1995): Jim Jarmusch egyike azoknak a modern, szerzői módon alkotó filmeseknek, akik örömmel használják a fekete-fehér megoldás eszközeit. Tette ezt a Halott ember című western esetében is.

A film tulajdonképpen egy lázálom, amit a nézők a Johnny Depp által alakított karakterrel együtt élhetnek át. A történet szerint Depp karaktere egy könyvelő, aki rögtön a film elején súlyos sebet kap, majd élet és halál között lebegve, nyomában gyilkos fejvadászokkal, egy Senki nevű Indiánnal társulva menekül.

Jarmusch elmondta, hogy a híres fotóművész, Ansel Adams képei inspirálták, hogy fekete-fehér westernt forgasson.

Dühöngő bika (Raging Bull, 1980): Martin Scorsese nagyfilmjei közül ez az egyetlen fekete-fehér rendezése, ami a híres bokszolóról, Jake LaMotta életéről szól. Amellett, hogy az alkotás alapját a sportoló önéletrajzi könyve szolgáltatta, még maga LaMotta is részt vett a munkálatokban.

A film részben azért lett fekete-fehér, mert a bokszoló a következőt írta az életrajzi könyvében:

„Ha mostanában éjszakánként visszagondolok a múltamra, akkor olyan érzésem támad, mintha egy rólam készült régi fekete-fehér filmet néznék. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért fekete-fehér, egyszerűen csak az.”

Emellett amikor az első tesztfelvételeket készítették Robert De Niróról a ringben, akkor azt még színes super8-assal tették, ám Scorsese úgy érezte, hogy valami még hiányzik. A rendezőnek ekkor jutott eszébe a bokszoló mondata. Szintén a fekete-fehér megvalósítás mellett szólt az is, hogy Scorsese sok vért akart, ami így fekete lett (ehhez csokoládét használtak a forgatáson), ami így kevésbé keltett horrorisztikus hatást.

A stúdió azért bólintott rá a kockázatosabb megoldásra, mert így látványosan meg lehetett különböztetni a Dühöngő bikát a kor másik híres bokszolós filmjétől, A Rockytól.

(Forrás: hu.ign.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*