Öt meglepő tény, amit talán még nem tudsz a 60 éves színészről.Abraham Lincolnnal is távoli rokonságban áll: George Clooney távoli rokona Abraham Lincoln, ugyanis az ő édesanyja, Mary Hanks a féltestvére volt Mary Ann Sparrow-nak, aki Clooney anyai ági felmenője.

Egy forgatáson olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy még az öngyilkosság is megfordult a fejében: 2006-ban a Sziriána mellékszerepéért kapta meg az első Oscar-díját Clooney, ám számára nem ez volt a legemlékezetesebb élmény a filmmel kapcsoltban, ugyanis a forgatáson feldőlt a székkel és erősen beverte a fejét, amikor azt a jelenetet forgatták, mikor egy székhez kötözve kínozzák.

Clooney rögtön tudta, hogy valami nagy baj van, mert olyan érzése volt, mintha egy vonat kürtje szólna folyamatosa a fülében, ezért úgy döntött, hogy ugyan a forgatás már a vége felé jár, mégis visszarepül Marokkóból Los Angelesben, ahol bejelentkezett egy kórházba.

Az orvosok azonban három heti vizsgálat után sem jöttek rá, hogy mi okozza a színész panaszait, amelyek akkor már ijesztő testi tünetekkel egészültek ki. Végül Clooney barátja, Lisa Kudrow elintézte, hogy megvizsgálja az idegorvosként dolgozó bátyja, aki az egyedüli orvos volt, aki kiderítette, hogy valójában Clooney gerince sérült meg.

Az idegorvos mielogram vizsgálatot ajánlott, ami kimondottan kellemetlen, ugyanis többek között, festéket fecskendeznek a páciens gerincoszlopába, miközben a betegnek végig ébren kell maradnia. Ezt a kellemetlen vizsgálatot két héten keresztül, minden nap elvégezték, a színészt pedig olyan intenzív és állandó fájdalmak gyötörték, hogy évekkel később bevallotta, hogy már az öngyilkosság is eszébe jutott.

A kilenc órán át tartó, sikeres műtétre karácsony napján került sort. A felépülés viszont még ezt követően is sokáig tartott, ráadásul a színésznek rengeteg gyógyszert kellett szednie. A fájdalom azonban így sem szűnt meg teljesen, így időnként még mindig visszatér.

Arra a szerepre is jelentkezett, ami Brad Pitt számára meghozta a világhírt: A 90-es évek elején keresett fiatal, sármos, tehetséges, de még nem túl ismert színészt az új filmje főszerepére Ridley Scott.

Állítólag a jelentkezők között volt Mark Ruffalo és Robert Downey, Jr., ahogy Clooney is, aki öt alkalommal vett részt a meghallgatáson, ám végül Brad Pitt játszhatott Geena Davis és Susan Sarandon mellett a Thelma és Louise-ban. Amit Clooney 20 évig nem nézett meg, annyira csalódott volt, amiért végül nem ő kapta a szerepet.

Oscar-jelöléseiben rekordtartónak számít: Eddigi karrierje során Cloones nyolcszor kapott Oscar-jelölést, kétszer pedig átvehette a díjat. Az egyik aranyszobrot a 2006-os Sziriána mellékszerepéért kapta, míg a másikat a 2013-as Az Argo-akció egyik producerekén vehette át.

A nyolc Oscar-jelölést hat különböző kategóriában kapta: a Good Night, and Good Luck esetében a rendezésért, valamint a film eredeti forgatókönyvéért, a Sziriána esetében a mellékszerepért, a Michael Clayton, az Egek ura és az Utódok esetében a főszerepért, A hatalom árnyékában esetében az adaptált forgatókönyvért, Az Argo-akció esetében pedig produceri munkáért jelölték a díjra.

A hat kategória máig rekordnak számít az Akadémia történetében, ám nem a színész az egyetlen csúcstartó, ugyanis Walt Disney-vel és Alfonso Cuarónnal osztozik a rekordon, sőt, az egyéni teljesítményt nézve az előbbi az abszolút csúcstartó az 59 jelölésével és 22 díjával. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a hat kategória csak öt, mert az élőszereplős rövidfilm kategória esetében az 1957-ös indulásakor összevonták az „egytekercses” és a „kéttekercses” alkotásokat, tehát Disney 1957 előtti és utáni kisfilmes Oscar-jelölései ugyanabba a kategóriába tartóznak.

Cuarón helye azonban betonbiztos és kétségbevonhatatlan, ugyanis ő rendezőként, operatőrként, vágóként, adaptált és eredeti forgatókönyvért, illetve a legjobb film kategória esetében producerként jelölték Oscarra. A vágói és az első rendezői aranyszobrát a Gravitáció hozta el neki, tehát az a film, amelynek főszereplője Clooney volt.

Pályakezdőként Magyarországon is megfordult: Egy B-kategóriás mozifilm, a Grizzly II: The Predatort 1983-as forgatásának köszönhetően jutott el Magyarországra Clooney, aki mellett az ugyancsak a karrierje elején járó Charlie Sheen és Laura Dern, valamint John Rhys-Davies is szerepelt a filmben.

(Forrás: hu.ign.com)