Húsz éve mutatták be a hazai mozik Guy Ritchie filmjét, amivel a direktor beírta magát az elit rendezők körébe.Miután Guy Ritchie első rendezése, az 1998-ban bemutatott A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső a költségvetése huszonnyolcszorosát (nagyjából 28 millió dollárt) hozta vissza, akkor a rendező hirtelen válaszút elé került, ugyanis több nagy költségvetésű hollywoodi produkció direktori székét ajánlották fel neki.

Ritchie azonban úgy döntött, hogy mivel a közönség imádta A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsövet, érdemes még egy próbát tenni a műfajjal. A döntése miatt sokan azzal vádolták meg, hogy csak le akar húzni még egy bőrt az első sikerfilmjéről, ám ő erre azt reagálta, hogy őt nem zavarná, ha ez igaz volna, ugyanis szerinte sok rendező azért vall kudarcot, mert túl sokat vállal, aminek következményeként eltávolodik az általa ismert világtól, amiben otthonosan mozog.

Ritchie tehát nyugodt szívvel állt neki a Blöff forgatókönyvének, aminek megírása csak három hónapot vett igénybe. Ezután kezdődhetett is a szereplőválogatás. Brad Pitt kizárólag azért került képbe, mert annyira tetszett neki Ritchie debütáló alkotása, hogy felhívta, nincs-e neki való szerep a rendező következő munkájában. A direktor rávágta, hogy van, ám ezzel a lendülettel el is feledkezett a színészről, egészen a forgatás kezdetéig.

Pitt azonban kitartónak bizonyult, ez pedig akkor sem változott, amikor kiderült, hogy egy bokszoló karakterét szánták neki, ami a Harcos klubja után alig egy évvel nem tűnt számára a legszerencsésebb szerepnek.

Jason Stathamre már a rendezői bemutatkozása előtt felfigyelt Ritchie, ugyanis egy életre szóló munkakapcsolat és barátság született köztük akkor, amikor az akkoriban a French Connection modelljeként dolgozó Statham elárulta a direktornak, hogy sokáig abból élt, amit a fekete piacon eladott javakért kapott. Ezek után nem volt kérdés, hogy Statham szerepelni fog Ritchie második filmjében is, ráadásul most is fontos karaktert alakított, a Törököt.

Ugyanilyen egyértelmű dolog volt az is, hogy a futballt a színészetért otthagyó Vinnie Jones is szerepelni fog a filmben. A Tyrone szerepére választott Ade-ről később azt mesélte Ritchie, hogy 1992-ben, egy festékboltban találkozott vele először, és már akkor eldöntötte, hogy ő egy olyan alak, akinek biztos, hogy szerepet fog adni, ha egyszer filmrendezőnek áll.

A szereplőválogatás után elkezdődhetett a forgatás, ami egyáltalán nem volt móka és kacagás. A nem túl emelkedett hangulat egyik oka Brad Pitt volt, aki olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy egy idő után leszokott a fürdésről, ráadásul a bokszedzője, Joe Goossen rendszeresen úgy megsorozta, hogy a színész utána nem bírta a feje fölé emelni a karjait.

Jason Flemyng problémája az volt, hogy azt ígérték nekik, hogy a csillagokat is lehozzák az égről, de a valóság ezzel szemben az volt, hogy krumplis szendvicseket kaptak, ráadásul a pénzszűke miatt a saját lakókocsi sem valósult meg.

További gondot okozott, hogy a Spidercom Filmsnél töltött idő során a rendező rászokott arra, hogy pénzbírsággal próbálja fegyelmezettebb munkavégzésre bírni a beosztottjait. A szűkös költségvetés sem könnyítette meg a forgatást.

A nehézségek ellenére sikerült szűk két hónap alatt leforgatni a filmet, úgyhogy jöhetett a még ennél is nagyobb kihívás, a vágás. Ritchie elárulta, hogy két rendező, Sam Peckinpah és Jonathan Glazer gyakorolt rá igazán nagy hatást. Az előbbitől az egy-egy pillanat kimerevítését vette át a Blöffbe, míg az utóbbitól egyes jelenetek felgyorsítását.

Egy későbbi interjúban a direktor még hozzátette, hogy azt akarta, hogy a „celluloid természete, a filmszalag textúrája” is egyfajta szereplő legyen a Blöffben, ezt pedig megítélése szerint, csak ezekkel a trükkökkel tudta megvalósítani.

A rendkívül feszes tempót diktáló vágásáról azt mondta, hogy akkoriban szinte csak kosztümös drámákat forgattak Nagy-Britanniában, ezek pedig gyakran indokolatlanul sokáig elidőztek egy-egy jelenetnél, ő viszont ezzel teljesen szembe akart menni, és ennek érdekében arra az elhatározásra jutott, hogy kizárólag az számít, hogy hogyan jutnak el A-pontból B-pontba.

Végül a Blöff 2000. augusztus 23-án debütált, míg a magyar mozik 2001. január 11-én mutatták be, és ahogy az várható volt, a nézők és a kritikusok is imádták.

(Forrás: hu.ign.com)