Érdekes tények a színésznőről, aki december 3-án ünnepelte a 60. születésnapját.A világ három legfontosabb filmfesztiválján is díjat kapott: Julianne Moore-t először Velencében, 1993-ban díjazták, amikor a Rövidre vágva egész stábja különdíjat kapott, majd 2002-ben a Távol a mennyországtól főszerepéért vehette át a díjat. 2003-ban Berlinben a legjobb színésznő díjat ítélték oda neki, amit megosztva kapott Meryl Streeppel és Nicole Kidmannel Az órákért.

2014-ben Cannes-ban a Térkép a csillagokhoz című David Cronenberg filmben nyújtott alakításáért díjazták. Moore mellett csak három másik színész, Jack Lemmon, Sean Penn és Juliette Binoche, mondhatja el magáról, hogy mind a három filmfesztiválon díjazták.

Maga Anthony Hopkins lobbizott érte Clarice Starling szerepe kapcsán: A 90-es években nagyon várták A bárányok hallgatnak folytatását, ami tíz évvel az első rész után került a mozikba. A folytatásba azonban csak Anthony Hopkinson tért vissza a kreatív stábból, ezért 1999-ben Jodie Foster is távozott.

Foster pótlása nehéz feladatnak bizonyult. A szereppel kapcsolatban szóba került például Angelina Jolie, Hilary Swank, Ashley Judd, Helen Hunt és Cate Blanchett neve is. Végül Moore kapta meg a munkát, köszönhetően annak, hogy Hopkins őt szerette volna a legjobban. A címszerepet alakító színész és Moore évekkel korábban játszott együtt a Túlélni Picassót című filmben, ezért Hopkins felhívta a producert, Dini De Laurentiist, hogy a beajánlja neki a színésznőt.

Habár Hopkinsnak nem volt beleszólása a választásba, mégis Scott későbbi nyilatkozatai azt sugallják, hogy azért nem hagyták teljesen figyelmen kívül a véleményét.

Első igazi nagy mozis sikerét annak a rendezőnek köszönheti, aki igazából megszerettette vele a filmeket: Fiatalkorában a Robert Altman által készített Három nő gyakorolta a legnagyobb hatást a színésznőre. Moore ekkor hallott először Altmanról, akinek kutatni kezdett a filmjei után. Sok évvel később, amikor Moore a konyhájában szorgoskodott, megcsörrent a telefonja.

A színésznő felvette a készüléket, mire a hívófél így szólt:

Helló, Julianne. Itt Bob Altman. Tudja, ki vagyok?”

A színésznő eleinte azt hitte, hogy csak valamelyik barátja, aki tudja, hogy milyen nagy rajongó, szórakozik vele, ám tényleg a rendező hívta, aki a Rövidre vágva című film egyik szerepére kérte fel Moore-t, aki azonnal igent mondott.

Moore első igazi nagy mozis sikere a Rövidre vágva lett, Altman pedig Oscar-jelölést kapott érte legjobb rendező kategóriában.

Nem sokkal Oscar-díja után simán kirúgtak egy készülőben lévő filmből: 2015-ben szóltak először a hírek arról, hogy életrajzi film készül Lee Israelről, aki arról vált ismeretté, hogy híres írók és színészek leveleit és autogramjait hamisította.

Az eredeti elképzelések arról szóltak, hogy a Megbocsátasz valaha? főszerepét Moore kapja, a rendező pedig az a Nicole Holofcener lett volna, aki független körökben szerzett magának elismerést.

Három hónappal később, kevéssel a forgatás megkezdése előtt, Moore váratlanul otthagyta a produkciót, a Fox stúdió pedig szüneteltette azt. Moore távozásának okaként sokáig csak a jól ismert kreatív nézeteltéréseket jelölték meg, ám a színésznő tavaly elárulta, hogy egyszerűen kirúgták, ami egy Oscar-díjas, mindenki által megbecsült és megbízhatónak tartott sztár esetében nemcsak szokatlan, hanem ritka jelenség is.

Egy forgatáson ismerkedett meg jelenlegi férjével: A Rövidre vágva című filmet követően, Moore igazi női főszerepeket kapott. Ebben az időben kereste meg Moore-t a forgatókönyvével a fiatal rendező, Bart Freundlich, aki a színésznőt szerette volna látni a nagyjátékfilmes bemutatkozása, a Nem vagyunk már ugyanazok főszerepében.

Freundlich részben azért választotta Moore-t, mert tudta, hogy ő minden forgatókönyvet elolvas, amit felajánlanak neki. Ettől a jó szokásától máig nem vált meg meg a híresség. Ugyanakkor a meghallgatás kissé nehézkesen alakult, már eleve azért, mert Moore elég feszült volt, ugyanis akkoriban vált el kilenc év házasság után a férjétől, aztán az autója lerobbant az odaúton, így több órás késéssel érkezett meg a találkozóra, amint azonnal letámadta a fiatal rendezőt.

Ugyan a rövid találkozó után a rendező azt hitte, hogy az szörnyen sikerült, mégis Moore már ott és akkor eldöntötte, hogy elvállalja a szerepet. Ezután már a forgatáson egymásba szerettek. Később két gyermekük született, majd 2003-ban összeházasodtak.

(Forrás: hu.ign.com)