Ígéretes fiatalok, akik túl korán távoztak az élők sorából.Robert Knox: Az 1989-ben született Robert Knox 11 éves korában kezdett színészkedni. Az igazi áttörést a Harry Potter és a Félvér Herceg hozta meg neki, ugyanis ő kapta Marcus Belby szerepét.

Az élete 2008. május 24-én ért véget, amikor is egy délkelet-londoni bárban volt a bátyjával, akit két ismeretlen férfi fenyegetni kezdett. Knox testvére védelmére kelt, mire az egyik támadó megkéselte. A színész belehalt a sérülésbe.

Dana Hill: Az Európai vakációban alakította Audrey Griswaldot Dana Hill, aki szerepelt még a Magnum és az Egy úr az űrből című sorozatokban. A hangját animációs filmekben, például a Fecsegő tipegőkben és a Gumimacikban hallhatták a nézők.

Hill karrierje és az élete 1996 júliusában, 32 éves korában fejeződött be, amikor a cukorbetegsége miatt rohamot kapott és kómába esett, amibe belehalt.

Brad Renfro: Az 1982-ben született Brad Renfro kisgyerekként kezdte a színészkedést, majd 11 évesen, Susan Sarandon mellett szerepelt Az ügyfél című thrillerben. Később a Pokoli lecke című filmben, Brad Pitt oldalán láthatták a nézők.

Renfro képtelen volt feldolgozni a hirtelen jött hírnevet. A halála 2008 januárjában, túladagolás miatt következett be.

Heather O’Rourke: 6 éves Heather O’Rourke az anyukájával ebédelt az MGM stúdiójában, amikor felfedezte Steven Spielberg, aki a Poltergeist – Kopogó szellem című horrorban kínált fel szerepet a kislánynak.

A filmhez további két rész készült, melyekben O’Rourke visszatért. A gyermekszínész összesen tizenöt filmben szerepelt, ugyanis 1987 elején betegség miatt kórházba került. A Kaiser Permanente Hospital orvosai megállapították, hogy a kislány Crohn-betegségben szenved, de a diagnózis nem volt elég pontos. Az orvosok hazaengedték a 12 éves kislányt, aki távozáskor szívrohamot kapott. Bár sikerült újraéleszteni, később mégis meghalt.

River Phoenix: Joaquin Phoenix bátyja, River Phoenix ígéretes tehetségnek bizonyult a nyolcvanas években, amit az is jól mutat, hogy 19 évesen Oscarra jelölték az Üresjáratban nyújtott alakításáért, valamint együtt játszhatott Keanu Reeves-szel és Harrison Forddal.

Phoenix életét azonban tönkretette a kábítószer. A 23 éves sztár 1993. október 31-én rosszul lett Johnny Depp bárjában. A testvére és a barátai mentőt hívtak, majd kivitték a klub elé, de mire a segítség megérkezett, addigra Phoenix meghalt a testvére karjai között.

Christopher Pettiet: A Kipurcant a bébicsősz, anyának egy szót se című filmből lehet ismerős Christopher Pettiet neve. A színész később szerepet kapott a Holtpontban, majd a Young Riders westernsorozatban alakíthatta Jesse Jamest. Pettiet rosszul viselte, hogy ezek után csak kisebb szerepeket kapott, ezért inni és drogozni kezdett. A halálát túladagolás okozta 2000-ben.

Olvasztó Imre: Nem lehet igazán gyerekszínésznek nevezni Olvasztó Imrét, ugyanis az Indul a bakterház volt az egyetlen fontos szerepe, de abban felejthetetlen alakítást nyújtott, mint Regös Bendegúz. A kétszer nősült Olvasztó második házassága 2013-ban ért véget, amin nem tudta túltenni magát. Egy nap elbúcsúzott a családjától, a barátaitól, majd Csomád közelében felakasztotta magát.

Marque Lynche: Ahogy Ryan Gosling, Britney Spears, Christina Aguilera és Justin Timberlake, úgy Marque Lynche is a Disney saját gyártású sorozatában, a Mickey egér klubban kezdte a karrierjét, ám míg a többiek világsztárok lettek, addig Lynche 1996 után eltűnt.

Egészen 2004-ig nem lehetett hallani róla, de akkor felbukkant az American Idol döntései között. A 34 éves férfi rákapott az alkoholra, ami a halálát okozta, ugyanis alkoholmérgezésben hunyt el.

Jonathan Brandis: 1993-ban, 17 éves korában kapta meg az első főszerepét Jonathan Brandis. A mélység titkai című sorozat mellett szerepelt a Bír-lak, a Gyilkos sorok című szériákban, valamint a Végtelen történet II. és az Az című filmekben. A színész 2003-ban, 27 évesen ölte meg magát.

Lee Thompson Young: A The Famous Jett Jackson című Disney-show-val szerzett magának hírnevet Lee Thompson Young, aki ezt követően szerepelt a Friday Night Lights amerikai mozifilmben, a Smallville-ben, a Dokikban és a Született detektívekben. A színész 29 évesen fejbe lőtte magát.

(Forrás: vilagunk.hu)