Ezek voltak a DC FanDome legnagyobb bejelentései.Gotham Knights: A nagyobb játékplatformokra, köztük az újgenerációs konzolokra, 2021-ben érkező Gotham Knights története szerint Batman meghalt, és Alfréd mentorálja az ifjú titánokat, valamint a négy irányítható hőst, azaz Batgirlt, Robint, Éjszárnyat és a Vörös Sisakot. A főellenség a Baglyok Bírósága lehet, legalábbis erre a szervezetre utalt az előzetes. A Gotham Knights játszható lesz egyedül, de két fős kooperatív módban is.

Megkaptuk a Shazam! folytatásának a hivatalos címét: A panelt a film főszereplőjét alakító Zachary Levi konferálta fel, majd ő vezette a szándékosan semmitmondó beszélgetést a stáb tagjai mellett.

A színész azzal húzta a rajongókat, hogy készül a folytatás, de arról nem árulnak el semmit, és inkább a fanok mondják el, hogy mit szeretnének benne látni. Eközben persze elkészült egy rajz, ami végül felfedte, hogy a Shazam! folytatása a Shazam! – Fury of the Gods címet kapta.

The Suicide Squad: A történet és megvalósítás terén is félrement David Ayer Öngyilkos Osztagja, éppen ezért sokan nagyon kíváncsiak, hogy milyen lesz James Gunn The Suicide Squad – Az Öngyilkos Osztag című rebootja.

A panelen bemutatott szereposztás igazán meggyőző volt, izgulni pedig legfeljebb azon lehet, hogy az író-rendező hogyan tud ennyi (anti)hőst mozgatni. Ugyanakkor amellett, hogy A galaxis őrzői-filmekkel Gunn bizalmat szerzett, még John Cena Peacemakerje, Margot Robbie Harley Quinnje vagy King Shark is olyan menőnek tűnik, hogy abból sejteni lehet, hogy a film nem fog csalódást okozni.

A DC FanDome-panel végén lejátszott werkvideóból kiderült, hogy Gunn és a társai egy hatvanas–hetvenes évekre jellemző karcos háborús filmek (például Piszkos tizenkettő, Kelly hősei) hangulatát idéző, Gunnra jellemző humorral fűszerezett The Suicide Squad – Az Öngyilkos Osztagot forgatott.

Suicide Squad: Kill the Justice League: Sokan várták a Batman: Arkham-sorozat legjelentősebb részeit fejlesztő Rocksteady új DC-játékát, amit a DC FanDome vége felé mutattak be. A játék kedvcsinálója azoknak okozhatott csalódást, akik abban reménykedtek, hogy tovább fogja vinni a Batman: Arkham-játékok sötét, komor hangulatát, ugyanis a Suicide Squad kimondottan humoros lesz, köszönhetően a főszereplő bandának.

A Will Arnett komikus által felkonferált bemutatkozás előrevetíti, hogy a játék élvezetes lesz. A Suicide Squad tagjai Harley Quinn, Deadshot, King Shark és Captain Boomerang lesznek, akik között a játékos szabadon válogathat a végigjátszás során. Természetesen a négy negatív hős különböző képességekkel és fegyverekkel rendelkezik. A játékot egyedül, de 4 fős kooperatív módban is végig lehet majd játszani.

A történetben az osztag tagjainak fejébe ültetett nanobombák garantálják, hogy azok ne húzzák ki magukat a rájuk váró feladatok alól, ami az, hogy próbálják meg elpáholni az Igazság Ligája tagjait, akik valószínűleg Maxwell Lord vagy Brainiac irányítása alatt állhatnak.

A jelenlegi tervek szerint a Suicide Squad: Kill the Justice League 2022-ben fog megjelenni PC-re, PS5-re és Xbox Series X-re.

Az Igazság Ligája rendezői változat: Zack Snyder és Matt Reeves nagy bánatára, már a DC FanDome-panel előtt kiszivárgott Az Igazság Ligája rendezői változatának előzetese, de mivel az rossz minőségű volt, ezért mindenképpen érdemes megnézni a panel végén bemutatott kedvcsinálót, amiből sok érdekesség és részlet derült ki a rajongók számára.

Nem az előzetes volt azonban a panel legfontosabb része, hanem az, hogy mikor és milyen formában mutatják be a Snyder vágást. Kiderült, hogy Az Igazság Ligája rendezői változata 4 részes minisorozatként érkezik az HBO Maxra. Minden rész 60 perces lesz, tehát a Snyder vágás 4 órás nagyjátékfilm lesz, ellentétben a 2 órás moziváltozattal.

Ha valakinek nem jönne be a sorozatformátum, akkor nem kell csüggednie, mert Snyder elárulta, hogy összefüggő, egységes élményként képzeli el a filmet, amiből nagyjátékfilmes verzió is elérhető lesz.

Az is kiderült, hogy miután a HBO Maxon bemutatták Az Igazság Ligája rendezői változatát, az elérhető lesz a világ több pontján, így remélhetőleg Magyarországon is, az HBO GO-nak köszönhetően, valamikor 2021-ben.

(Forrás: hu.ign.com)