Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

Tíz éves az Eredet, aminek befejezésén máig vitatkoznak

Tetszik a cikk?

2010. július 16-án debütált Christopher Nolan filmje az amerikai mozikban.Valójában húsz évvel ezelőtt kezdődött a tíz évvel ezelőtt debütáló Eredet története, amikor is Nolan, úgymond hozott anyagból, összerakta az Álmatlanságot, aminek a végső forgatókönyvét ő írta, de ez lemaradt a stáblistáról.

Az Álmatlanság forgatása után Nolan ismét írni kezdett, majd 2001-ben megmutatta a feleségének és producertársának, Emma Thomasnak, hogy min dolgozik. Thomast alaposan meglepte a forgatókönyv-vázlat, ami tele volt akcióval, vizuális effektusokkal kapcsolatos kihívásokkal és hatalmas ambíciókkal.

Thomas lelkesedés helyett inkább kétségbeesett, majd a férjével arra jutottak, hogy az álmokról, amik a sztori középpontját adták, nem lehet olyan egyszerűen filmet készíteni, mert azoknak nincs eleje, se vége.

Ennek ellenére Nolan elvitte a Warner stúdióhoz az ötletét, amit ott lelkesen fogadtak, de a filmes mégis elbizonytalanodott, ráadásul ekkor kapott lehetőséget arra, hogy ő készítse el Batman újabb megfilmesítését.

Nolan tehát szó szerint félretette az álmait, legalábbis egy időre, amit Thomas szerint jól tett, mert a két Batman-filmmel (Kezdődik!, A sötét lovag) a rendező jártassá vált a blockbusterben, főleg a méretes akciószekvenciák terén, ráadásul megismerkedett néhány vizuális effektusban jártas művésszel, 2008-ban pedig több, mint egymilliárd dollárral bizonyította a közönségfilmes rátermettségét, ugyanis ennyit termelt A sötét lovag.

Később újra elővették a forgatókönyv-vázlatot, ami jónak jó volt, de ahhoz nem bizonyult elegendőnek, hogy mozifilm készüljön belőle, hiszen abba némi érzelem is kell. Mint kiderült, egy Leonardo DiCaprio is, bár Nolan eredetileg nem vele képzelte el a filmet, ám idővel rájött, hogy neki és a nézőknek is szükségük van a színész fegyelmére, elhivatottságára és rokonszenvére.

A DiCaprióval történt tanácskozás után Nolan Cobb útjára koncentrálva révbe ért. Ezt követően másokkal, különösen a film effektusaival foglalkozókkal, is át kellett beszélnie az alkotást. A forgatást néhány város, főleg Tokió, szigorú szabályai néha akadályozták, de ennek ellenére az Eredet munkálataiban talán az a legszebb, hogy költségvetésen belül, határidőre elkészült, ami Nolantől már megszokott. A filmes elmondta, hogy szereti, ha vannak olyan paraméterek, amelyek valamennyire sürgetik a munkában.

Azt követően, hogy Nolan és Wally Pfister operatőr megegyezett abban, hogy hagyományos filmet készítenek, és hanyagolják a 3D-kamerákat és az utólagos 3D-s konverziót, a trükkön túl talán csak Hans Zimmer aláfestőzenéje hiányzott.

Az elkészült Eredetet bemutatták a mozikba, majd bekerült a díjszezonba, ahol megnyerte a fontosabb technikai díjakat. A 160 millió dollárból készült film 830 millió dollárt termelt, amivel jelenleg Nolan legjövedelmezőbb saját ötleten alapuló filmje, valamint a legtöbb, szám szerint négy Oscart nyert alkotása.

Az Eredet mégsem a díjai és bevételei miatt legendás, hanem a szabályrendszere, és a lezárása miatt. Japánban például úgy vetítették a tévében, hogy a csatornák végig jelezték a képernyő sarkán, hogy melyik álomszinten járnak a szereplők, nehogy a nézők elkapcsoljanak.

Másik érdekesség, hogy Nolan a karakterekkel a filmkészítés allegóriáját alkotta meg. Ennek alapján Cobb a rendező, Arthur a producer, Eames a színész, Ariadne a díszlettervező, Ken Watanabe Saitója pedig a gazdag Dagobert bácsi.

És akkor a befejezés, amiről az is hallott, aki egy percet sem látott az Eredetből, aminek a forgatókönyvében ez állt: „Mögötte az asztalon a csiga TOVÁBBPÖRÖG, és… a kép elhalványul. Stáblista, vége.”

Arról, hogy mi történhetett, biztos, hogy mindenkinek megvan a véleménye. Michael Caine nyilatkozta, amelyből kiderült, hogy Nolan elárulta neki, hogy az ő karaktere csak a valóságban létezik, elvégre ő találta fel az álmokat, gyorsan lezárhatná az ügyet, ahogy az is, hogy Cobb csak álmában viseli a felesége gyűrűjét, tehát a finálé megtörtént.

Nolan egyszer azt mondta, hogy szerinte ebben a legnagyobb poén az, hogy mintha mindenki tőle várná a válaszokat. Valószínűleg azért gondolja így, mert a válaszok már tíz éve ott vannak az Eredetben.

(Forrás: hu.ign.com)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*