A rendszerváltás óta sok jó alkotással rukkolt elő a hazai filmgyártás.cinemaZsinórban harmadik éve kap magyar film Oscar-jelölést, ami nagy siker kis hazánknak, ahol a rendszerváltás óta rengeteg film született. Az elmúlt évek termésében voltak felejthető, de igazán kiemelkedő művek is, ahogy ezt az alábbi szubjektív lista is bizonyítja.

Szezon: 2003 nyarán Guli, Virág és Nyéki Peti Karcagon, a kelet-magyarországi kisvárosban lógatja a lábát, amikor a strandon megismerkednek három fiatal lánnyal, akiket elhívnak bulizni a Flash diszkóba, Guli volt munkahelyére, ahol Virág és Nyéki pincérként dolgozik. Az este jól indul, semmiért se kell fizetni, ám egyszer csak beállít a főnök és bandája. Ez a film egy olyan korról mesél, ami ma sem ért teljesen véget.

Nyócker: Az animációs filmnek nincs nagy mondanivalója, mégis remek karikatúrája Budapestnek. A sztori szerint a főváros nyolcadik kerületében azért verődik össze egy csapat gyerek, cigányok, magyarok, egy kínai és egy arab, hogy a lehető leggyorsabban sok pénzt állítsanak elő.

Fehér tenyér: Ezt a gyerekek és sportolók neveléséről szóló magyar filmet az teszi különlegessé, hogy az ember nem csak elhiszi a főszereplő lelkiállapotát, hanem képes át is érezni azt, hiszen nagyon is valós dolog, hogy mások képesek addig sanyargatni az embert, mígnem az végül inkább elmenekül.

Moszkva tér: 1989 tavaszán az ország változások előtt állt. Ebben a minden területen kapkodós helyzetben ünnepli a 18. születésnapját az érettségi előtt álló Petya, aki a Moszkván találkozik a barátaival. A film nagyon jól bemutatja azt az időszakot, amikor senki sem tudta, hogy mi jön a régi rendszer után, az akkori fiatalok pedig leginkább a semmiben éltek.

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten: A magyar filmgyártás egyik legkülönlegesebb darabja a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten, mert ez nem film, hanem egy mozgókép rögzítésre alkalmas eszközzel felvett jelenetek egymás után helyezése.

Taxidermia: A Taxidermia annyi réteggel rendelkezik, hogy annak elemzésével egy könyvet is meg lehetne tölteni. A horror megismerteti a nézővel, hogy az emberi léleknek valójában mennyire bizarr rétegei vannak.

Csinibaba: Ez a magyar film maga az édes élet, amit megbolondítanak a bonyodalmak, dalok, ármány, szerelem, és az, hogy végül senki sem ott lyukad ki, ahova indult. A Csinibaba egy letűnt kornak állít emléket.

Kontroll: A föld alatt játszódó BKV krimi az egyik legjobb hazai alkotás, köszönhetően annak, hogy szórakoztató, tartalmas, izgalmas, igényes, komoly, ugyanakkor nyers és nagyon jó humorral megfűszerezett film.

Dealer: A történet főszereplője egy volt drogos, aki most érzelemmentes, cinikus dílerként éli a mindennapjait. A Dealer alaptörténet kemény, akárcsak annak a megvalósítása, hiszen a néző kegyetlen képet kap arról a pokolról, amit a drognak köszönhetnek az emberek. A filmben bemutatják a kábítószerfüggők minden lelki rétegét.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu, port.hu)