Híres filmek, amelyeknek nagyon rossz lett a koppintása.Dunyayi Kurtaran AdamA közhiedelem szerint az utánzás az egyik legnagyobb elismerés, hiszen valamit nagyon jól csinálhattunk, ha valaki úgy dönt, hogy azt érdemes lekoppintani. A végeredmény azonban sokszor csalódást keltő, vagy egyenesen röhejes.

Erre a filmiparban bőven találhatunk példát, hiszen a hollywoodi kasszasiker filmek esetében nem egyszer előfordul, hogy megpróbálták azt lemásolni, nem egyszer úgy, hogy átvették az eredeti jeleneteket, amiket maximum az adott kultúra szerint változtatták meg. Így születhetett meg az indiai Superman és a török Star Wars, ami sokkal gagyibb, mint az eredeti verzió, de az alábbi listában szereplő többi másolat sem jobb.

A török Star Wars-klón: Dunyayi Kurtaran Adam (1982): Törökország nem csak ruhákat szeret másolni, hanem hollywoodi filmeket is, ráadásul úgy, hogy képesek ellopni az egész történetet és a karaktereket. Ennek az eredménye, hogy létezik török E.T, Superman és Rambo is.

Ilyen koppintás a Dunyayi Kurtaran Adam, avagy a Török Star Wars. A történetben felfedezhetőek az igazi Star Wars egyes karakterei és jelenetei. Emellett az elveszett frigyláda fosztogatói zenéjét is lenyúlták. A filmet elveszettnek hitték, de nem olyan régen előkerült belőle egy példány.

Lenegd’s of Oz: Dorothy’s Return (2013): Az 1939-ben készült klasszikus, az Óz, a csodák csodája folytatása, amiben Dorothy visszatér Ózhoz. A lány útitársai itt egy bagoly, egy játékbaba, egy őr és egy beszélő fa. A csapatnak a gonosz Nyugati Boszorkány öccsét, az Udvari bolondot kell legyőzniük. A készítők reménykedtek a sikerben, de a film hatalmasat bukott.

James Bond és Batman keresztezése: James Batman (1966): A DC Comics engedélye nélkül készült el az első két Batman-film, amit rajongók követtek el. Az első 1964-ben Batman Dracula néven készült.

Andy Warhol azzal a céllal készítette el a Batman Draculát, hogy csak a barátainak mutatja meg. A filmet sokáig eltűntnek hitték, de később néhány jelenet felkerült belőle a világhálóra.

Az első hivatalos Batman-film 1966-ban, Batman: The Movie (Batman: a mozifilm) címmel készült el. Ugyanebben az évben született a James Batman, ami egyszerre másolta a Batman és a James Bond filmeket. A történetben arra kérik fel James Batmant, hogy vegye fel a harcot egy bűnbandával szemben.

Titanic: The Legend Goes On (2000): Ez egy animációs Titanic koppintás, ami abban különbözik a többitől, hogy a Warner Bros és a Disney animációs filmekből is átvett néhány szereplőt. Az olasz stúdió nagy és vicces hibát követett el, ugyanis olyan színészeket használt az angolul beszélő filmhez, akik nem tudtak angolul.

Ez akkor lesz teljesen nyilvánvaló, amikor ez a mondat hangzik el a filmben:
„If I hadn’t been for you, I would be now in someone else’s digestion.” Ez nagyjából ennyit jelent magyarul: „Ha nem lennék itt neked, akkor most valaki más emésztésében lennék.”

Itt hirtelen, teljesen indokolatlanul, rappelni kezd a kutya, amit a film legjobb jelenetének szántak. A hajó legalább elsüllyed, de arról mindenki megmenekül.

Az indiai Superman (1987): Indiában szinte mindent lenyúltak az első igazi Superman filmből, és maximum csak indiaivá alakították a teljes részleteket. Ennek az eredménye, hogy Supeman űrhajója nem az Amerikai Egyesült Államokban, hanem Indiában ér földet, majd egy indiai házaspár fogadja be a gyereket, akinek a neve nem Clark Kent lesz, hanem Shekhar.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)