Kannibálok, erőszaktevők, de dühkitörésektől szenvedő gyerek is szerepel a leghátborzongatóbb alkotások között.sacrymovieHa igazi borzongásra vágyunk, akkor nem kell feltétlenül horrorfilmet keresnünk, hiszen a valóság gyakran sokkal hátborzongatók történeteket ír, amelyekből nem egyszer megrázó dokumentumfilmet készítenek.

Az öböl (The Cove) (2009): A díjnyertes dokumentumfilm a delfinmészárlás tragikus valóságát mutatja be, egy japán területen, ahol brutális módszerekkel fogják ki a delfineket, hogy eladhassák a részeiket.

Louie Psihoyos, a rendező és a csapata rejtett kamerákkal szerzett bizonyítékot, mert ki akartak állni az állatok mészárlása ellen. A dokumentumfilmben több száz delfin halála szerepel.

Interjú egy kannibállal (Interview With a Cannibal) (2011): 1981-ben a párizsi Sorbonne-on tanult Issei Sagawa, aki felcsalta magához, majd meggyilkolta a 25 éves csoporttársát. A tettes közösült a holttesttel, végül megette a lány egyes testrészeit. A japán férfit két nappal később fogták el, az áldozat holttestét pedig feldarabolva találták meg Sagawa hűtőjében. A dokumentumfilmben a férfi őszintén mesél a bűncselekményről.

A dühöngő kislány (Child of Rage) (1990): Beth Thomas egy átlagosnak tűnő 6 éves volt, amikor megjelent róla az a film, amit a terapeutája készített. A kislány súlyos gondokkal küzdött, ugyanis a biológiai szülei szexuálisan bántalmazták.

Amikor 2 éves volt, akkor a fiútestvérével együtt nevelőszülőkhöz költözött. A korai trauma hatására, Beth rendszeresen dührohamot kapott, megölte a kutyájukat, madarakat bántott, valamint verte a testvérét, és gyakran kiabálta, hogy meg akarja ölni a szüleit.

Friedmanék elfogása (Capturing The Friedmans) (2003): Boldog, harmonikus családként élt Arnold és Elaine, valamint gyerekeik, Seth, David és Jesse, ám 1987-ben az informatikatanárként dolgozó Arnoldnál gyerekszereplős pornó videókat találtak.

A rendőrség nyomozni kezdett, mert gyanították, hogy a tanár molesztálta a diákjait. Később Arnoldot és Jesse-t fiatalkorúak molesztálásával vádolták meg. A dokumentumfilm azt mutatja be, ahogy a kertvárosi otthonukban várják a tárgyalásukat.

Cropsey (2009): Hosszú ideje kering New Yorkban egy legenda, amely szerint Cropsey elkapja a rosszul viselkedő gyerekeket. A dokumentumfilm két rendezője a városban nőtt fel, tehát többször hallottak a rejtélyes gyilkosságokról. A készítők elhatározták, hogy az utcán fogják megkeresni a válaszokat. A néző ugyanis sokáig azt hiszi, hogy Cropsey csak egy átlagos városi legenda, ám a készítők megtalálták azt a férfit, aki állítólag elkövette a gyilkosságot.

A cheshire-i gyilkosságok (The Cheshire Murders) (2013): 2007 nyarán Dr. Williams Petit arra ért haza este, hogy két idegen férfi tartózkodik a nappalijában. A tettesek megverték a férfit, akit megkötözve zártak a pincébe, majd megerőszakolták a feleségét a két lányát, végül felgyújtották a házat.

Petit ki tudott szabadulni és a szomszédhoz rohant segítségért. A férfi megdöbbentő részletességgel mesélte el, hogy mit élt át azon a nyári estén, mi pedig jeges félelemmel gondolhatunk bele, hogy milyen érzés volt Petit-nek végighallgatni a felesége és a lányai sikoltozását, haldoklását.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)