Senki sem tudja, hogy mit ábrázol a Berni gyermekfaló

Tetszik a cikk?

Rejtélyek, amelyekre nincs megoldás.A berni gyerekfaló: 1546-ban készült az a hatalmas szökőkútszobor a svájci Bernben, amely egy óriást ábrázol, ahogy egy csecsemőt töm a szájában, miközben három rémült csecsemőt cipel három zsákban.

Mivel senki sem tudja, hogy miért készült a város egyik legrégebbi szökőkútja, ezért többféle elméletet találtak ki hozzá. Egyesek szerint a Berni gyermekfaló, avagy Kindlifresser szobor az óriás Judenhuthoz hasonló kalapot visel, és mivel akkoriban a zsidók is azt viselték, ezért az alkotás figyelmeztetés lehetett a városban élő zsidó közösség számára.

Más teóriák szerint a szobor az ókori görög mitológia alakját, Kronoszt ábrázolja, aki azért falta fel minden gyermekét. Olyan elképzelés is született már, amely szerint az óriás Bern alapítójának, Berchtold hercegnek a bátyja, aki beleőrült az öccse sikerei miatt érzett féltékenységbe, ami odavezetett, hogy elrabolta majd megette a városban élő gyerekeket.

Az oxfordi elektromos csengő: 1840-ben állítottak fel egy kísérleti elektromos csengőt, ami nagyon egyszerű szerkezet volt, ugyanis két kis rézcsengőből, azokhoz csatlakoztatott szárazelemekből és egy kis fémgolyóból állították össze.

A szerkezet feladata az volt, hogy folyamatosan csengessen, ám ezt alig lehetett hallani az üvegbúra alatt, ráadásul a fémgolyó sem volt elég hangos a két harang között, ami a zajt keltette. Az érdekesség benne az, hogy 180 éve működik, ugyanis még mindig nem merült ki benne az elem. A szakértők kénytelenek megvárni, hogy lemerüljenek az elemek, ugyanis addig nem merik jobban megvizsgálni a csengőt.

Mi történt Licorice McKechnie-vel?: Azzal az elhatározással hagyta ott az otthonát a tinédzser Licorice McKechnie, hogy hozzámegy a barátjához, Bert Janschhoz. Az esküvőből azonban nem lett semmi. A házasság helyett McKechnie találkozott a zenész Robin Williamsonnal, Jansch pedig egyedül utazott Marokkóba 1963-ban.

1966-ban McKechnie és Williamson is Marokkóban tartózkodott egy ideig. Később a Williamson, Clive Palmer és Mike Heron által alapított pszichedelikus folk zenekar, a The Incredible String Band dalokat vett fel, majd McKechnie fellépett a bandával 1969 augusztusában, Woodstockban.

A nő 1972-ben, miután szakított Williamsonnal, otthagyta a bandát. Ezután 1974-ben részt vett a Szcientológia jótékonysági koncertjén, hamarosan pedig Kaliforniába kötözött. Miután 1977-ben elvált a második férjétől, a zenész Brian Lamberttől, McKechnie visszatért Williamsonhoz és a Merry Bandhez egy fellépésre.

1986-ban hazament Edinburgh-ba, hogy meglátogassa a családját, majd 1990 óta senki sem hallott a nőről. Az utolsó információ Mark Ellen zenei újságírótól származik, ugyanis ő 2000-ben azt írta, hogy utoljára 1987-ben látták McKechnie-t, aki éppen stoppolt az Arizona-sivatagban.

2019-ben a Facebookon jelentek meg olyan meg nem erősített hírek, amelyek szerint McKechnie Kaliforniában él. Mivel ezek az információk nem többek pletykánál, ezért rejtély, hogy mi történt, hogy hol van a nő. Egyes vad teóriák szerint a Szcientológiának lehet köze McKechnie eltűnéséhez.

Lavinát okoz a nukleáris kémeszköz?: Hatalmas árvíz sújtotta a himalájai Raini falut 2021 februárjában, miután egy gleccser összeomlása lavinát indított el a Nanda Devi-hegységben. Az Uttarakhand államban több, mint 50 ember halt meg az áradásban, amiről Raini falu lakosságának jó része azt gondolja, hogy valójában nem a gleccser összeomlása okozta.

A helyiek körében ugyanis nemzedékek óta él az a hiedelem, amely szerint nukleáris kémeszközöket rejtettek el a falu feletti hegyekbe a hóban és a sziklákban, a tragédiát pedig azok felrobbantása okozta.

A teória alapját egy évekkel ezelőtt terjedő hír szolgáltatta, amely szerint az USA együttműködött Indiával az 1960-as években, hogy rábeszéljék a világ legjobb hegymászót arra, hogy nukleáris meghajtású kémeszközöket telepítsenek a Himalájában, hogy így megfigyelhessék a kínai kísérleteket.

Az elmélet szerint egy csapat indiai és amerikai hegymászó elindult a berendezésekkel, de hóviharba keveredtek, ezért otthagyták az eszközöket és az életüket mentették. Amikor a következő tavasszal visszatértek, akkor a berendezéseknek csak hűlt helyét találták.

1978 áprilisában India akkori miniszterelnöke, Morarji Desai, elismerte, hogy az ország együttműködött az Egyesül Államokkal, hogy nukleáris eszközöket telepítsenek Nanda Deviben, azt viszont nem árulta el, hogy sikeres volt-e a küldetés.

(Forrás: noiportal.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*