Megtörtént esetek, amelyekben bűncselekmények elkövetésével vádolták meg az állatokat.mókusAz elmúlt években többször előfordult, hogy a rendőrség nem embereket, hanem állatokat tartoztatta le bizonyos bűncselekmények elkövetése miatt, ám míg a kétlábú bűnözők jellemzően rács mögött végzik, addig az állatokat általában az állatvédők veszik magukhoz.

Agresszív mókus üldözött egy ártatlan asszonyt: A Németországban található Bottrop városban egy nő azt vette észre, hogy egy apró vörös mókus követi. A kétségbe esett asszony próbálta lerázni az állatot, de az nem tágított, sőt, még üldözőbe is vette a kiszemelt áldozatát.

A nő sehogy sem tudott megszabadulni az agresszív mókustól, ezért kénytelen volt kihívni a rendőrséget. A rendőrök ketrecbe zárták a mókust, majd bevitték az őrsre, ahonnan az állatvédőkhöz került. Kiderült, hogy a mókus nem volt veszett, hanem csak éhes és kimerült.

Kémkedéssel vádolt madarak: 2013 augusztusában, Egyiptomban került bajba Ménes, a gólya, aki a Nógrád megyei Pöstyénpusztán kapott jeladót. A gólya augusztus utolsó napjaiban érte el a Szuezi-öblöt, majd a magyar szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy a nyomkövető nem küld újabb adatokat.

Egy kis utánajárás után kiderült, hogy Ménest 420 kilométerre Kairótól tartják fogva, ugyanis kémkedéssel vádolják. Az egyiptomi természetvédő szervezetek segítségével sikerült elérni a gólya szabadon bocsátását.

Ménes egy Asszuántól délre található természetvédelmi szigeten élvezhette volna a visszanyert szabadságát, ám hamarosan egy ott élő család lelőtte és megette a magyar gólyát.

2019 tavaszán, Jemenben egy fakó keselyűt, Nelsont is kémkedéssel vádolták meg, ugyanis a Taizzba élelmet kereső madár jeladót viselt a lábán. A műholdas nyomkövető elég okot adott a gyanúra, ezért a hatóság úgy döntött, hogy börtönbe zárják a madarat, ezzel megakadályozva a további kémkedésben.

Valójában a 2 éves Nelson nem akart titkos adatokat gyűjteni Jemenről, ugyanis a jeladót a Fund for Wild Fauna and Flora (FWFF) vadvédő szervezettől kapta Bulgáriában azért, hogy nyomon kövessék, hogy merre repül élete során.

A szervezet egyik képviselője Jemenbe utazott, hogy elmagyarázza a helyzetet, de végül csak 12 nappal később, a bolgár külügyminiszter bevonásával sikerült elérni, hogy ejtsék a vádakat, ám Nelson így is börtönben maradt a következő két hónapra, de csak azért, hogy meggyógyuljon a törött szárnya.

Hódot vittek be rongálásért: 2016 decemberében nem várt incidens zavarta meg a békésen vásárló embereket Maryland egyik egydolláros üzletében, ahova egy hód szabadult be. A pánikba esett állat ide-oda rohangált a polcok között, leverve azokról a karácsonyfadíszeket.

A bolt alkalmazottja értesítette a rendőrséget, de mire a hatóság kiérkezett a helyszínre, addigra a hód elmenekült, de nem jutott messzire, mert a rendőrök végül elfogták és átadták az állatvédőknek, akik visszaengedték a természetbe.

A macska, aki brazil börtöntöltelékeket segített: 2013 szilveszterén egy fekete-fehér macska odaszokott az arapiracai közepes biztonsági besorolású börtönhöz. Azt senki sem tudja, hogy a rabok csak arra használták-e az állatot, hogy kapcsolatot tartsanak a külvilággal, vagy az ő segítségével akarták megszervezni a szökésüket.

Ami biztos, hogy a macska testéhez olyan tárgyakat erősítettek, mint a fűrész, fúró, fülhallgató, memóriakártya, akkumulátor és telefontöltő. Luiz de Oliveira Souza börtönőr több alkalommal is látta ki-be közlekedni a macskát, akit a rabok neveltek fel, valószínűleg kifejezetten azért, hogy vele csempésszenek ki és be különböző üzeneteket és tárgyakat.

A lebukott macskával kapcsolatban nem derült ki, hogy melyik rab alkalmazta, ezért az ügy kivizsgálása elakadt. A rabokat segítő macska rövid időre börtönbe, majd onnan az állatvédőkhöz került.

(Forrás: divany.hu)