Habár a technika sokat fejlődött az elmúlt években, mégis még mindig akadnak olyan ügyek, amelyekhez kevés a jelenlegi tudásunk.Etienne BottineauEtienne Bottineau és a nauszkópia: Az 1700-as évek végén dolgozta ki Etienne Bottineau tengerész a „nauszkópia” tudományát, amivel több, mint 1000 kilométeres távolságból érzékelte a hajókat és a szárazföldeket. Bottineau ezt úgy nevezte, hogy „a horizonton túlra nézés”.

A forrásokból és feljegyzésekből az derült ki, hogy a tengerész 575 hajó érkezését jósolta meg 1778 és 1782 között. A feltalálónak sok pénzt kínáltak a titkaiért cserébe, de ő soha nem árulta el, hogy hogyan volt képes „látni” a hajókat, még az előtt, hogy azok megjelentek volna a horizonton.

Sarah L. Winchester Ház: 1881-ben halt meg a fegyvergyáros Sarah Winchester férje. A mániákus építkező özvegy egyedül élt a San Jose-i nyolcszobás parasztházában, ami hamarosan egy 160 szobás kastéllyá alakult át.

Az épületben több ajtó és lépcsőház nem vezet sehova. Ennek okára több megoldás is született. Az egyik szerint Sarah a férje vágyát, vagy a közös álmukat valósíthatta meg ilyenformán. Egy másik elképzelés szerint az asszony nem bírta elengedni a munkásokat, ezért lehetőséget teremtett arra, hogy további munkát adhasson nekik.

A legkülönösebb teória szerint Sarah kapcsolatba akart lépni a halott férjével, ebben pedig egy médium volt a segítségére, aki azt mondta, hogy meg kell fizetnie a Winchester fegyverek által megölt emberek lelkeiért.

Ebből kiindulva, tehát Sarahnak annyi szobát kellett építenie, ahány elveszett lélekről szó volt. Az, hogy mi volt az igazi ok, soha nem derült ki, mert Sarah 1922-ben meghalt, a titkait pedig magával vitte a sírba.

Kyron Horman eltűnése: 2010. június 4-én a mostohaanyja, Terri Moulton Horman vitte el az iskolában a 7 éves Kyron Horman-t. A nő negyed 9-kor hagyta el az iskolát, miután látta, hogy Kyron a tanterem közelében jár.

Amikor elkezdődött az oktatás, akkor Kyron sehol sem volt. Délután fél 3-kor Terri az iskolabuszt várta, ám azon nem sem volt rajta kisfiú. A mostohaanya ekkor tudta meg, hogy Kyron egész nap nem volt iskolában.

Sokan Territ gyanúsították a gyerek eltűnése miatt, de a rendőrség nem talált erre utaló bizonyítékot. A kisfiú a mai napig nem találták meg.

Sylvia L. Ossa és DC-3: 1976-ban Brazíliából Philadelphiába indult a Sylvia L. Ossa nevű rakományhajó, ami eltűnt a Bermuda-háromszögben. Később csak a mentőcsónakot sikerült megtalálni, benne egy megégett mentőmellénnyel.

1948-ban a Puerto Rico-ból Miamiba tartó DC-3-as gép is eltűnt. A járat pilótája nem sokkal a felszállás után jelezte, hogy problémát észlelt, a gép akkumulátorai lemerültek, ám mégsem szakította meg a repülést. A gép, rajta 27 fővel, 80 kilométerre Miamitól eltűnt.

A vigyorgó férfi: Az 1970-es években a skóciai Glasgow-ban több nő is arról számolt be, hogy egy 50 év körüli férfi zaklatta őket. Az egyik nő azt állította, hogy amikor éjfél körül felébredt, akkor a férfi az ágya végén ücsörgött.

A nő kiabált, mire a férje felébredt, de addigra a férfi eltűnt. Később két 12 éves kislány is azt állította, hogy látták a férfit, amikor hazafelé haladtak. Később a zaklatót „Vigyorgó Férfi” néven emlegették, mert nagyon különösen mosolygott a nőkre, miközben a kezeit dörzsölgette. 1976 és 1979 között 12 panasz érkezett a rendőrségre a férfi miatt, akit soha nem kaptak el.

(Forrás: noiportal.hu)