Mi az a három dolog, amivel könnyen kiakaszthatjuk a párunkat?realtionMinden embernek vannak olyan szokásai, amelyeket mások nehezen, vagy egyáltalán nem viselnek el. Egy párkapcsolatban azonban fontos, hogy hajlandóak legyünk kompromisszumot kötni, tehát, ha a kedvesünk képtelen elviselni egy szokásunkat, akkor azon változtatnunk kell.

A férfiak esetében három olyan női gyakorlat van, ami a leginkább kiborítja az erősebb nemet. Az egyik ilyen a női dráma, amikor bal lábbal kelünk fel, és legszívesebben véget vetnénk a világnak. Habár nehéz visszafognunk magunkat, mégis próbáljuk meg nem otthon, a párunkon levezni a feszültséget!

Az is zavarja a férfiakat, ha mindenhol, mindenről szelfit készítünk, hiszen rettenetesen idegesítő, ha minden közös másodpercet meg akarunk örökíteni. Jobb, ha visszafogjuk magunkat, és csak ritkán készítünk közös fotót.

A harmadik legidegesítőbb női szokás az, ha órákra beköltözünk a fürdőszobába, ugyanis a férfiak képesek 10 perc alatt elkészülni, nekünk viszont ennyi idő még a sminkre sem elég, ahhoz pedig, hogy végre megtaláljuk a tökéletes külsőt, akár órák is kellhetnek. Próbáljunk meg gyorsabban elkészülni!

(Forrás: life.hu)