Csak 8 éves volt Jeanette és Alexander Toczko, amikor egymásba szerettek.Alexander ToczkoSzívbe markoló Jeanette és Alexander Toczko szerelmi története. A pár nagyon fiatalon, mindössze 8 évesen találkozott, de már akkor egymásba szerettek, és ez a szerelem végigkísérte őket egész életükben.

Jeanette és Alexander 1940-ben házasodott össze. A következő 75 év alatt öt gyermekük született. A házaspár elmondta, hogy a hosszú közös életük alatt mindvégig szerették egymást, ám az életük most véget ért.

A 95 éves Alexander nemrég elesett és eltörte a csípőjét. Egy ilyen sérülés már akár végzetes is lehet ebben a korban. Nem sokkal később a 96 éves Jeanette is ágynak esett, az orvosok pedig tudták, hogy a házaspár többé nem áll lábra.

Jeanette és Alexander is érezte, hogy közeledik értük a halál, ezért az volt az utolsó kívánságuk, hogy egymás karjaiban halhassanak meg. Június 17-én először Alexander hunyta le örökre a szemét, majd nem sokkal később Jeanette követte a férjét.

Aimee Toczko-Cushma, a házaspár lánya elmesélte, hogy ő mondta el az anyukájának, hogy Alexander meghalt. Jeanette erre megölelte a férje testét, és ennyit mondott:
„Látod, erre vágytál. A karjaimban haltál meg. Szeretlek, várj meg, mindjárt megyek én is…”

(Forrás: neon.hu)